2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

További módosítások lehetnek az igazságszolgáltatásban

Hír TV

2018. június 6., szerda 20:57

A közigazgatási bíróságok létrehozása és az alaptörvény-módosítás után újabb, az igazságszolgáltatást érintő módosításra készülhet a kormány. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a parlamentben azt mondta: jogszabállyal kell garantálni, hogy Soros György hálózata ne tudja befolyásolni a bírókat.

Így szövi be Soros hálója a magyar igazságszolgáltatást - ezzel a címmel közölt hétfőn írást a kormányközeli Magyar Idők. A megszokott módon név nélkül megjelent cikk szerint az ügyvédek egy részét is Soros György irányítja, mert hozzá közelinek titulált szakemberek, civil szervezetek közreműködnek a képzésükben.

„Mi ezt támadásnak értékeljük. teljesen megalapozatlan. Nincsenek Soros-ügyvédek, nincsenek Soros kötődésű ügyvédek, jó ügyvédek vannak, akikben bíznak az ügyfeleik, az ügyvédek az ügyfeleikhez kötődnek és remélem, hogy fordítva is. Közöttünk nincs politikai megkülönböztetés, mi ez ellen tiltakozunk” – jelentette ki Hidasi Gábor, a Budapesti Ügyvédi Kamara oktatási bizottságának elnöke.

A kormányoldal a bírókat sem kíméli. A Fidesz egy ideje azt kifogásolja, hogy például a Helsinki Bizottság, úgynevezett érzékenyítő tréningeket tartott nekik. A bevándorlást és a menedékjogot, valamint a gyűlölet-bűncselekmények kérdését érintő jogi ügyekhez, perekhez adnak tanácsokat, a migránsok szempontjait bizonyára hatékonyan képviselve. A sorosozáshoz a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal is asszisztál.

„Az Országos Bírósági Hivatal közlése szerint többször érték a bírákat befolyásolási szándékú támadások, egyes civil szervezetek és idézem, külföldi hatalmi tényezők részéről” – mondta Hende Csaba, a törvényalkotási biztosság fideszes elnöke.

A kormány törvénymódosítást is kilátásba helyezett. „Jogszabályi oldalról is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy milyen szervezetek működnek, és akár az átláthatóság segítségével a bíróságnak segítséget kell nyújtanunk, h felismerjék ezeket a törekvéseket. Egyetértek képviselő úrral, valóban egy olyan probléma ez, ami mellett a Parlament sem mehet szó nélkül, és kiemelten kell foglalkoznunk ezzel” – fogalmazott Völner Pál államtitkár.

Fleck Zoltán jogszociológus szerint mindez egy újabb politikai támadás a civilek és a bírói autonómia ellen.

„Egy határozott lépést lehet látni, hogy felszámolódjanak ezek az autonómiák. és mellesleg elindult egy súlyos támadás az ügyvédi autonómia, az ügyvédi kar ellen is. Hiszen azért a jogvédők és az ügyvédi kar sok szállal érintkezik, és a jogvédő tevékenységet általában is támadja ez a rendszer” – mondta Fleck Zoltán, aki az igazságszolgáltatás és a bírók függetlenségének csorbításaként értelmezi a közigazgatási felsőbb bíróságok eltervezett létrehozását és az alaptörvény jogértelemzést szigorító módosítását is.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!