2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Belföld

Törcsi Péter: Az ellenzék konzervatív retorikája hiteltelen

A baloldal keresztény-konzervatív imázzsal és üzenetekkel kampányoló politikusokkal szövetkezve próbál szavazatokat nyerni. Ezt mondta az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója, aki szerint az ellenzék konzervatív retorikája hiteltelen. Kósa Lajos pedig arról beszélt, hogy az ellenzéki pártok szégyellik azt, amilyenek.

  • Törcsi Péter: Az ellenzék konzervatív retorikája hiteltelen

A balliberális korszellem szétfoszlását követően egyre népszerűtlenebb hazai baloldal keresztény-konzervatív imázzsal és üzenetekkel kampányoló politikusokkal szövetkezve próbál szavazatokat nyerni – írja a Magyar Nemzet. A lapban olvasható elemzés szerint az őszi önkormányzati választáson több, zömében baloldali pártok támogatásával induló polgármesterjelölt is keresztény-konzervatív neveltetésével kampányol. Ennek pedig legismertebb alapja Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

Az ellenzéki politikusok egy része arra a felismerése jutott, hogy a magyar társdalom túlnyomó többsége hagyományos értékrenddel bír társadalmi értelemben – mondta híradónknak az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. Törcsi Péter hozzátette, hogy fontos számukra a család, a keresztény kultúra, a kulturális homogenitás. Kiemelte, hogy

az ellenzék konzervatív retorikája, tartalmilag nem vehető komolyan, ugyanis nem tudják azt a kormánypártokkal szemben hitelesen képviselni.

Kósa Lajos szerint a választók megtévesztése hosszútávon nem lehet eredményes.

„Miután szégyellik, meg szégyellni való az amilyenek és amit képviselnek, ők sem szeretik vagy, nem értik vállalni, hogy én DK-s vagyok és kiállok, vagy szocialista vagyok, hanem valamifajta álca mögé bújnak ezért most általános taktika, hogy alapítanak egy civilnek látszó egyesületet és annak a nevében indulnak el én szerintem ez részint rövidtávú gondolkodásmód. Meggyőződésem, hogy ha valaki hosszútávra építkezik akkor saját nevével arcával lép a választók elé mert büszke rá”

– mondta a kormánpárti politikus.

Márki-Zay Péteren kívül a Magyar Nemzet megemlíti még többek között Kész Zoltánt, az ellenzék veszprémi közös polgármesterjelöltjét, Veres Pál miskolci polgármesterjelölt és a Budapest VI. kerületének vezetésére pályázó Soproni Tamást is.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a pártja jelöltjeinek listáját. A jelöltek közül többen olyan álcivil, Soros-közeli szervezetekben is dolgoznak, ami miatt felvetődik a kérdés, hogy ezek az emberek kinek is az érdekét képviselnék Brüsszelben – írja a Tűzfalcsoport.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!