A fejlesztési tárca új vezetőjének visszás cégügyeiről június óta jelennek meg folyamatosan újságcikkek. Az Index írt arról, hogy több mint 10 éve ügyvédként segédkezett több száz orosz és ukrán cég létrehozásában, amelyek végül behajthatatlan köztartozásokat hagytak maguk után. Később a Népszabadságban jelent meg, hogy megsértette az ügyvédi etikai szabályzatot, amikor több dokumentumot hitelesített egy olyan bt. számára, amelynek a kültagja volt. „Javasolom, hogy elemezzék az etikai szabályzat idevonatkozó részét, és ne felejtsék, vagy ne keverjék össze a polgári jogviszonyból eredő szerződéskötési tilalmat a cégjogi tilalommal” – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke kiállt Seszták Miklós mellett. A szervezet előírja, hogy ügyvéd nem ellenjegyezhet olyan okiratot, amelyben ő is szerződő fél. Bánáti János szerint azonban védekezésében a tárcavezető olyan cégeljárásokra gondolhatott, amelyekben nincs is szükség ellenjegyzésre. Utólag a kamara már nem vizsgálódhat. „Őszintén meg kell mondanom, hogy ez azért egy kicsit túl van hajtva. Egy ügyvéd elkövethet nagyon súlyos mulasztást, és nagyon súlyos vétséget, amikor a kamara minden erővel azon van, hogy megakadályozza, ez azonban egy olyan alaki szabálynak a megszegése, ha volt ilyen, amely minden szakmánál, minden hivatalnál nap mit nap elkövethető” – fogalmazott a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke.
Azt is az Index hozta nyilvánosságra, hogy a miniszter kisvárdai autószalonja helyiségeinek megvásárlására három cég összesen 30 millió forintnyi vissza nem térítendő uniós támogatást kapott. Az egyiknek azonban közvetve egy Seychelle-szigeteki vállalkozás a tulajdonosa. Ez a cég birtokolja a Cipruson bejegyzett Minotaxot, amely társtulajdonosa a miniszter kisvárdai autókereskedésének. Seszták Miklós tagadta, hogy offshore, vagy offshore jellegű cégekkel lenne kapcsolatban: „Én úgy érzem, hogy ez a kétségbeesett emberek reménytelen próbálkozása.”
A minisztert már hiába kereste a Hír TV. Úgy döntött, többet nem nyilatkozik cégügyeiről. „Ő elmondott ezzel kapcsolatban mindent, amit szeretett volna elmondani, és nem akar többet ebben a témában nyilatkozni. Emiatt. Mert már tényleg nem lehet mit hozzáfűzni. Teljesen felesleges részletekbe menően válaszolni a kérdésre” – szögezte le Lenkei Mirtill, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtófőnöke.
A miniszterelnökséget vezető, egyben az uniós támogatásokat felügyelő miniszter sem nyilatkozott arról, indít-e utólag vizsgálatot a támogatások miatt. Lázár János sajtóosztályán mindössze annyit mondtak a Hír Televíziónak: a kormányszóvivő csütörtökön ismertette álláspontjukat. Kurucz Éva szerint Seszták cégügyeit csak azért kapta fel a sajtó, mert a kormány intézkedései sértik egyes gazdasági szereplők érdekeit.