Feljelentést tesz a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet a magát Tiszás szimpatizánsnak valló tanár beismerése miatt. Közleményükben azt írják:bejelentéseket tettek az iskola fenntartójánál, és az érintett minisztériumot is tájékoztatták.
A tanár a pride-on a Mandinernek beszélt arról, hogy szerinte már egészen óvodás kortól érzékenyíteni kellene a gyerekeket. Szerinte ezt annak ellenére is meg kell tenni, hogy Magyarországon a jogszabály tiltja ezt.
Közösségi oldalán jelezte például, azt is hogy részt vesz majd a közéleti átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen szervezett tüntetésen. De a Tiszás tanár megosztotta az ukrán népnek küldött aHang levelet is, amiben a levél aláírói a magyar kormányt kritizálták. A levélben hosszasan ismertették, hogy mennyire együtt éreznek Ukrajnával, illetve megköszönték a hősies helytállásukat a háborúban.