2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Tíz új kormányablakbuszt adtak át kedden Szolnokon

Tíz új kormányablakbuszt adtak át a kormányhivataloknak kedden Szolnokon, a járművek kilenc megyében segítik majd az ügyintézést.

  • Tíz új kormányablakbuszt adtak át kedden Szolnokon

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kulcsok átadása előtt elmondta: újabb kilenc megyében válik elérhetővé a közigazgatásnak ez a mobil formája, amely a kisebb településeken is lehetővé teszi helyben az ügyintézést. Hozzátette: a vidéki életszínvonalnak a városihoz hasonlónak kell lennie. Ez azt is jelenti, hogy az államnak is hasonlóképpen kell jelen lennie a falvakban, ez pedig akkor biztosítható, ha az állami szolgáltatások ott is megjelennek - közölte. A kormányablakbuszok rendelkezésre állnak az átadás után - mondta, úgy fogalmazva, a "közigazgatás utazik azokhoz, akik saját ügyeiket el akarják intézni."

A közigazgatásban az elmúlt évtizedben bekövetkezett változások hozzájárultak a hatékonyabb, gyorsabb, pontosabb ügyintézéshez - emelte ki. Hozzátette: 2010 után a közigazgatási és önkormányzati hatáskörök, jogkörök világos elválasztása, a kormányablakok létrejötte nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy "közmegelégedés övezze" ezeket a változásokat.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: Magyarország büszke lehet arra, hogy olyan "közigazgatási kara" van, amely a nehézségek közepette is jól intézi az ország ügyeit. A koronavírus-járvány is azt igazolta, hogy a közigazgatás hatékony működése nélkülözhetetlen egy rendkívüli helyzetben a válság leküzdéséhez - mondta, hozzátéve: még egy gazdaságvédelmi akcióterv sikeréhez is szükség van a közigazgatásra. A fővárosi és megyei kormányhivatalok, a járási hivatalok, a foglalkoztatási feladatokat ellátó szervezeti egységek 230 ezer magyar munkahely megőrzéséhez járultak hozzá a gazdasági akcióterv keretében folyósított támogatások ügyintézésével, és továbbá 50 ezer álláskeresőt juttattak munkához a járványhelyzetben - mondta.

Ezek a számok azt mutatják, hogy nem csupán a mindennapi ügyintézés zökkenőmentes, hanem egy járvány okozta válsághelyzetben is képes a közigazgatás a pluszfeladatok ellátására - jelentette ki a miniszter, hangsúlyozva, hogy ennek megfelelően kell megbecsülni minden közigazgatásban dolgozó munkáját.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta: a mobilizált kormányablak ügyfélszolgálat vagy kormányablakbusz egy ügyintézésre felszerelt kisbusz, amely előre meghatározott időpontokban elérhető olyan településeken, ahol nem működik állandó jelleggel kormányablak. Lehetőséget teremt továbbá az ügyfelek speciális helyszíneken történő, eseti jellegű kiszolgálására.

Beszámolt arról: 68-70 százalékban az ügyfelek okmányügyekben keresik fel a kormányablakokat. Ez tavaly több mint 16 millió elintézett ügyet jelentett és 14,5 millió megjelent ügyfelet. Idén a járványhelyzet miatt csökkent a személyes megjelenés, de eddig már 7,5 millióan látogatták meg a kormányablakokat, ahol több mint 8 millió ügyet intéztek el az ügyintézők. A kormányablakbuszok 2018-ban 12 ezer, 2019-ben 22 ezer ügyfelet szolgáltak ki országszerte. A kedden átadott tíz kormányablakbusszal az ország minden megyéjében van már ilyen jármű - ismertette az államtitkár.

Hozzátette: jövőre további négy ilyen busszal fejlődik a flotta Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Veszprém és Pest megyében, és az igényeknek megfelelően további fejlesztésekre is van mód. Az államtitkár azt mondta: a magyar közigazgatásnak a kiegyezés óta történt legnagyobb fejlesztését hajtotta végre a kormányzat az elmúlt tíz évben. Miután 2011-ben az átszervezéssel létrejött a kormányhivatali rendszer, 2013-ban megtörtént a járások visszaállítása, majd elindult a kormányablak-fejlesztési projekt. Több mint 2500 ügytípusban kereshetik fel az ügyfelek a kormányablakokat. A jelenleg működő 304 kormányablakban további fejlesztések történnek majd - ismertette György István. Az államtitkár elmondta: nyolc kormányhivatalban informatikai rendszerek megújítását tartalmazó projektet valósítanak meg jelenleg európai uniós támogatásból.

Berkó Attila Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánymegbízott azt emelte ki, hogy a kormányablakbuszoknak köszönhetően a szolgáltatások az ország bármely pontjára eljuthatnak. Ez további lehetőséget nyújt a szolgáltatási színvonal, az ügyintézési lehetőségek további bővítésére - közölte. Tájékoztatása szerint Jász-Nagykun-Szolnok megyében 14 integrált ügyfélszolgálat működik, jelen vannak minden járási székhelyen, Szolnok városban több helyszínen is. Négy okmányiroda is működik a megyében, amelyek átalakításáról, informatikai fejlesztéséről is döntés született már.

Az esemény végén Gulyás Gergely és György István átadta a kormányablakbuszok slusszkulcsait az érintett megyék - Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, valamint a főváros kormánymegbízottjainak. Heves megyébe két jármű kerül.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!