2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Tiltakozók állták el Orbán útját Izraelben

Hír TV

2018. július 19., csütörtök 19:55, frissítve: csütörtök 20:45

A kormányfőnek sokáig kellett várnia autójában, mire tovább tudtak haladni. Délelőtt Orbán Viktor Benjámin Netanjahuval tárgyalt, a magyar miniszterelnök a terrorizmus elleni harcot és a határvédelem kérdését sorolta a legfontosabb közös témák közé

Tüntetők állták útját Orbán Viktor autójának Izraelben, amikor a miniszterelnök távozóban volt a Yad Vashem múzeumból. A Jerusalem Post szerint a kormányfőnek sokáig kellett várnia autójában, mire tovább tudtak haladni. Az alábbi videón látható, ahogyan a tiltakozók magyar és héber nyelvű táblákat tartottak, amelyekre a többi között az volt írva: „szégyelld magad”, és „soha többé”.

Az emberek azért tiltakoztak, mert a múzeum fogadta Orbán Viktort, miközben a magyar kormány gyűlöletkampányt folytat a magyar származású zsidó, Soros György ellen.

Az ynet azt írja, hogy nagyjából 20 tüntető volt, akik azt állították, hogy Orbán antiszemita, és megsérti az emberi jogokat. A portál szerint a rendőrség nem sokkal később feloszlatta a tüntetőket. 

Orbán a Yad Vashemben gyertyát gyújtott az Emlékezés Sátrában, a múzeum azt közölte, nem ők döntik el, hogy kit fogadnak, hanem a Külügyminisztérium.

A fél kormány elkísérte Orbán Viktort izraeli útjára, Gulyás Gergely, Rogán Antal Szijjártó Péter és több államtitkár is jelen volt, amikor Jeruzsálemben Benjamin Netanjahu fogadta a magyar miniszterelnököt.

Benjamin Netanjahu barátként üdvözölte Orbán Viktort felhívta a figyelmét a miniszterelnök mögött figyelő Herzl Tivadar szoborra.

„Herzl Tivadar a mi nagy prófétánk, nélküle most nem lehetnénk itt, hiszen az Izrael megalapításának gondolat és a cionizmus Budapesten született. Beszéltünk arról is, hogy milyen szörnyű tragédia érte a zsidókat Magyarországon, de meggyőzödtem, hogy ön igaz barátja Izraelnek, aki harcol az antiszemitizmus ellen” - mondta Benjamin Netanjahu.

Orbán Viktor azt mondta Netanjahuval a biztonsági kérdések mellett egyetértenek abban, hogy küzdeni kell a modern kori antiszemitizmus ellen, és Magyarország a nemzetközi fórumokon ki fog állni Izrael mellett.

„Úgy érzem, hogy a kiemelkedő kapcsolat közöttünk a személyes viszonyunkon is múlik, és én ezt azzal is ,magyarázom, hogy mindkét ország élén patrióta miniszterelnök áll”- a miniszterelnök azzal is erősítené a kapcsolatokat, hogy a magyar közösséget bemutató múzeumot hozna létre Izraelben, jövőre pedig szeretne kulturális évadot is rendezni.

Benjamin Netanjahu ezt örömmel fogadta, majd azt kérte a miniszterelnöktől, hogy hozza el a Puskás Akadémia szakértőit is. A délelőtti négyszemközti megbeszélést plenáris tárgyalás követte, délután Orbán Viktor felkereste a Jad Vasem emlékközpontot is, ahol mint fentebb írtuk, néhány demonstráló fogadta.

Orbán Viktor izraeli látogatása miatt 2 ellenzéki parlamenti párt is tiltakozott. A nyilatkozatuk szerint aggasztó, hogy Natanjahu legitimálja Orbán Viktor idegenellenességre építő politikáját.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!