2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Küldetés 11:00

Belföld

Terrorveszély: eltérőek az álláspontok

A kormánypártok és a Jobbik szerint van összefüggés a terrorveszély és a bevándorlás között, az MSZP és az LMP szerint azonban nincs – ez derült ki a parlamenti pártok frakcióvezetőinek tanácskozásán, amelyet azért hívtak össze, hogy megtárgyalják, milyen lépések szükségesek a párizsi merényletek után. Abban egyetértettek, hogy jövő hétre összehívják a nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottságot, és létrehoznak egy pártközi egyeztető fórumot is. Ezen minden párt megteheti a javaslatait. A Fidesz például törvénybe foglalná egyes közösségi jelképek védelmét.

Mind az öt frakció vezetője megjelent a terrorellenes fellépésről szóló egyeztetésen. Korábban az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője részvételének feltételéül azt szabta, hogy Orbán Viktor is legyen ott, végül azonban a miniszterelnök nélkül is végigülte a több mint másfél órás, zárt ajtók mögött zajló tanácskozást.

A terrorizmus elleni fellépés össznemzeti ügy, ebben az ellenzéki és a kormánypártok egyetértettek – jelentette be a találkozó után a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal szerint az Európai Unió nem tudja megvédeni a tagállamait, így minden országnak saját stratégiát kell kialakítania. A jövő héten ezért rendkívüli ülést tart a parlament nemzetbiztonsági és honvédelmi bizottsága, ahol meghallgatják a Belügyminisztérium és az Alkotmányvédelmi Hivatal illetékeseit arról, hogy mekkora a terrorveszély Magyarországon. Ezenkívül pártközi egyeztető fórumot is összehívnak, ahol mindenki felvetheti majd a terrorizmus ellenes javaslatait. A Fidesz például törvényjavaslatot fog kidolgozni egyes vallási és közösségi jelképek védelmére.

„Vannak olyan közösségi szimbólumok, közösségi értékek, amelyeket kiemelt védelemben kell részesíteni. Mi ezzel szeretnénk foglalkozni, ezzel kapcsolatos javaslatokat le fogunk tenni az egyeztető fórum asztalára. Ezt már csak azért is fontosnak tartom hangsúlyozni, mert ne felejtsük el: Magyarország e téren következetes, a kormánypártok az elmúlt években mind az alaptörvényben, mind a Polgári törvénykönyvben kifejtették azt, hogy nemcsak az egyén, hanem a közösség is érdemel védelmet. Úgy gondoljuk, itt az ideje, hogy ezt valamilyen formában konkrét törvényjavaslatokba is öltsük” – fogalmazott Rogán.

A kormánypárti frakcióvezetők szerint az egyeztetésen az MSZP kérésére nem beszéltek a terrorizmus okairól. Rogán Antal és Harrach Péter szerint Európában a problémának gyökere a bevándorlásban keresendő.

„Sem a sajtószabadság, sem a szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra, ez az egyik tanulsága ennek a tragikus, mindenki által elítélt eseménynek. Az ellene való védekezés nemzeti feladat, de egyúttal Európa számára is ajánlásokat fog jelenteni” – mondta Harrach Péter KDNP-frakcióvezető.

A szocialisták az egyeztető fórummal és a bizottságok összehívásával egyetértenek, de politikai álláspontjuk kialakítása előtt szeretnék megismerni az illetékes szakmai szervezetek álláspontját. Tóbiás József pártelnök szerint ugyanis a terrorveszély növekedése nem függ össze a bevándorlással.

Az MSZP a végleges politikai álláspontját csak azután alakítja ki, hogy megismerte a területtel foglalkozó szervezetek szakmai álláspontját. Tóbiás József azt mondta: ez kell ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire függ össze a terrorizmus veszélye a bevándorlással – a párt ugyanis kételkedik abban, hogy a két jelenség szorosan összekapcsolódik. „Ha megnézik a párizsi történéseket: ki volt a bevándorló? Az a második generációs, harmadik generációs európai állampolgár, aki ott tanult Párizsban, aki ott élt? Tehát ha Párizshoz viszonyulunk, akkor mi köze is van a bevándorlásnak, főként a gazdasági bevándorlásnak a terrorizmushoz? Konkrétan a megítélésünk szerint semmi. Legalábbis nem ilyen teljes körű, amennyire fölvetik” – húzta alá a politikus.

A Jobbik nem tartja sikeresnek a szerdai egyeztetést. A radikális párt a terrorfenyegetettség mellett a bevándorlás kérdéséről is tárgyalt volna, de erre a szocialisták nem voltak hajlandók. „Lehet persze azzal érvelni, hogy a Párizsban merényletet elkövető terroristák már többgenerációs francia állampolgárok, de épp azért kell Magyarországnak a bevándorlásról beszélni, hogy a bevándorlók harmadik, negyedik generációi Magyarországon ne kövessenek el hasonló bűncselekményt. Magyarországon ennek az esélye jelen pillanatban csekély, ennek örüljünk, de azért látni is kell a bevándorlásban rejlő, robbanásszerű tendenciákat. Mi úgy gondoljuk, hogy igenis a bevándorlásról is érdemi, higgadt, konstruktív, szakmai vitát kell folytatni” – fogalmazott Vona Gábor pártelnök.

A legkisebb, parlamenti frakcióval is rendelkező párt, az LMP társelnöke azt hangoztatta, hogy bevándorláspolitikai intézkedésekkel nem lehet kivédeni a terrorveszélyt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Németország Magyarország fontos szövetségese

Orbán Viktor: Németország Magyarország fontos szövetségese

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Reiner Haseloffot, a németországi Szász-Anhalt tartomány miniszterelnökét, akivel az illegális migrációról valamint a gazdasági és az oktatási együttműködésről is tárgyaltak.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!