Ennek ott, akkor, abban a szociokulturális környezetben, abban a korban megvolt a maga helye, szerepe, s talán mindazt is kifejezte, amiről a miniszterelnök ma beszélt: magyar ember csak Isten, a hazája és a szerelme előtt térdepel. Amikor Nagy Feró bluesát hallgattuk, s letérdeltünk, azokon a koncerteken ott volt a félve megvallott Isten, ott volt a ki nem mutatható hazaszeretetünk, s benne volt a megélhető szerelem is, hát főképp a szerelem akkoriban.
De nem jutottak eszünkbe a fekete rabszolgák, az elnyomott afroamerikaiak, Isten bocsássa meg, de még a rendszerszintű rasszizmus sem.
Igaz, akkoriban ez még az amerikaiaknak sem jutott eszébe, akkoriban nem estek térdre minden utcasarkon, s nem azért, mert viszonylag kevéssé jártak Beatrice-koncertre. Ma pedig az egész világot térdepeltetni akarják, focimeccseken, ünnepségeken, fekete lábakat csókoltatnak az utcákon a fehér nőkkel, hogy soha el ne felejtsék a térdre hullók, hogy ők bizony bűnösök. Bűnösök, mert fehérek.
Néha azt gondolom, e térdeplés csak arra való, hogy közben elfelejtsék: a világuk nem térden, hanem a feje tetején áll. De ez legyen az ő bajuk.
Felőlem mindenki ott térdepli ki az előrejutást, ahol akarja, ki ovális irodában, ki a zöld gyepen. Amíg a FIFA és az UEFA engedi, felőlem térdepeljen, aki focista akar. Habár azt megnézném, mit kapnánk, ha a sok térdeplő közé a magyar válogatott mondjuk egy „Nem! Nem! Soha!” feliratot feszítene ki. Mert hát nem csak a feketéknek vannak történelmi fájdalmai.
De még egyszer: mi közöm, mi közünk nekünk, magyaroknak mindehhez a színjátékhoz? Mert ez csak egy vásári komédia, hiszen mi lenne, ha térdre borulás helyett mondjuk néhány amerikai (angol, holland stb.) milliárdos egyszerűen visszaadná azt a pénzt, amit ősei rabszolga-kereskedelemből, rabszolgatartásból vagy Fekete-Afrika kirablásából szereztek? Többet érne vele minden fekete, Amerikában és Afrikában. De valójában ehhez sincs közünk.
Tudtommal egyetlen magyar sem gazdagodott meg a gyarmatok kirablásából, a feketék Amerikába hurcolásából. Szóval ehhez az egészhez nekünk nincs közünk, itt, Magyarországon értelmezhetetlen a Black Lives Matter, itt nem ölnek a rendőrök George Floydokat, sem a George Floydok rendőröket.
Mi sem kényszerítjük sem a Liverpoolt, sem a Real Madridot, de még a román válogatottat sem arra, hogy velünk együtt énekelje a Nélküledet (bár ez utóbbira igény azért lenne részünkről).
De még ezek is lényegtelenek, itt és most. Mert most nem ideológiák, nem filozófiai elméletek és történelmi sérelmek csapnak össze. Itt most mi nem is erről akarunk hallani, olvasni, nem a térdeplésről, nem a gyűlöletről, hanem a fociról. Ami Isten, haza, család után sokaknál ott van rögtön a negyedik helyen (nyilván olyanok is akadnak, akiknél nem is utolsó e sorban), s most ünnepelni szeretnénk, jó mérkőzéseket látni, ha lehetséges, magyar győzelmeket, de legalább nagyon bátor és jó futballt a mieinktől. Ne engedjük, hogy elvegyék tőlünk ezt az örömöt azok, akiknek minden rossz, akik mindenen fanyalognak, akik mindenből ideológiát gyártanak! A labdarúgó Európa-bajnokság nem róluk és nem nekik szól.
A magyar válogatott tehát nem térdel a meccsek előtt. De mérkőzés közben azért, ha némelyek így fejeznék ki gólörömüket, azt talán szívesen megbocsátanánk bármelyiküknek.
Magyar Nemzet