2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Belföld

TEK: Lehetnek még áldozatok a hajóban

Lehetnek még áldozatok a Dunából kedden kiemelt Hableányban, ám ezt a vizsgálatot már nem a Terrorelhárítási Központ (TEK), hanem a rendőrség végzi el - közölte a TEK főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

  • TEK: Lehetnek még áldozatok a hajóban

Hajdu János elmondta, a május 29-én baleset következtében elsüllyedt hajóban vastag iszapréteget találtak, amely akár holttesteket is rejthet. Ugyanakkor ha nem találnak senkit a hajóban, akkor valószínűleg az ütközéskor zuhantak ki a járműből, ezért a Belügyminisztérium megkettőzte az eltűntek kutatásában résztvevő erőket a Duna mentén.

A vezérőrnagy azt mondta, hogy a TEK igen nehéz feladatot kapott a belügyminisztertől, hiszen olyan feladatot kellett teljesíteniük, amilyet még soha nem hajtottak végre, így rutinjuk sem volt. Ugyanakkor a rendkívül sok résztvevő alkotta csapat tagjai hamar összeszoktak és "katonává váltak", attól függetlenül, hogy teljesítenek-e aktív szolgálatot.

Véget ért a Terrorelhárítási Központ feladata akkor, amikor a Hableány az uszályra került – fogalmazott Hajdu János, a TEK igazgatója azon a sajtótájékoztatón, melyet a hajóroncs mentési munkái végeztével tartottak a Belügyminisztériumban. A szerda délután eseményen Song Shoun Keon dél-koreai katonai attasé is jelen volt, aki köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítették a munkát. Annak a négy áldozatnak a hollétéről, akit még eltűntként tartanak nyilván, még nem tudtak semmi konkrét információt mondani. Hajdu János hangsúlyozta: mindent megtesznek felkutatásukért, de továbbra is nagyon nehéz körülmények között kell dolgozniuk.  

“Négy áldozatot még mindig nem találtuk meg, ezért nagyon nehéz szívvel állunk itt” – kezdte a TEK-kel közös sajtótájékoztatót a dél-koreai katonai attasé, aki köszönetet mondott a magyar hatóságoknak és a mentésben résztvevő embereknek – kiemelten pedig a Terrorelhárítási Központ áldozatos munkájáért. Hozzátette: a cseh, az osztrák, a norvég kormány segítsége is sokat jelentett, akik víz alatti szonárral és különböző technikákkal járultak hozzá a mentés eredményességéhez. Song Shoun Keon kiemelte azt is, hogy a hatóságok mindent megtesznek, hogy minden áldozatot megtaláljanak.  

NEHÉZSÉG ÉS PROBLÉMA – AZ ELMÚLT TIZENHÁROM NAP ERRŐL SZÓLT

Hajdu János, a TEK igazgatója elmondta: sokrétű volt a feladat és nagyon nehéz, mert olyan dolgot kellett tennünk, amit eddig még nem tettünk, kellő rutinnal nem rendelkeztünk.  

Ezért saját nyelvünkre fordítottuk le a mentési feladatot és egy művelet megtervezéséhez hasonlóan kezdtünk neki ennek a munkának is.

Ebben egy nagyon érdekes kérdéssel találkoztak: hogyan lehet összeegyeztetni a civilekkel való összefogást és összehangolt munkát.

Majdnem mindenki ugyanúgy tette a dolgát, mint a hivatásos katonák, rendőrök, egyetlen dolog különböztetett meg bennünket, az pedig az, hogy valakinek volt igazolványa.

Hozzátette: a belügyminisztérium teljes spektruma, a honvédelmi minisztérium vezérkara, az OMSZ szakemberei, a BME mérnökei, civilek is kiemelkedő segítséget nyújtottak, volt aki “valamilyen képességgel”, szakmai tudással, míg mások technikai eszközzel segítették a mentést.

A műveleti központ órákon belül felállt, és különböző technikai eszközökkel segítették a munkát. Mint mondta, volt olyan nemzetközi segítő csapat – például az osztrák Cobra – akik már 6-12 órán belül megérkeztek. S bár szavai szerint nagyon nehéz lenne néhány percben összefoglalni a 13 nap munkáját,  mely során bár akadtak hibáik, de azokat képesek voltak korrigálni. 

Éjszaka a búvárok nem merültek, de amint a nap felkelt, azonnal munkába álltak, ésszerű kockázatot vállalva, mert a munkát el kellett végezni. A munka későn ért véget, ebben a 13 napban az általa vezetett csapat napi 4-5 óránál többet nem tudott pihenni, de úgy gondolja, talán erre nem is volt igényük. Külön köszönet a koreai katonaattasénak, búvároknak és szakmai teamnek. Hajdú János köszönetet mondott a sajtó tárgyilagos közvetítéséért is. 

A sajtótájékoztatón a balliberális média képviselői leginkább a mentés költségére és az elszámolhatóságra irányuló kérdéseket tettek fel Hajdu Jánosnak.

MTI / PestiSrácok.hu / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!