2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Tarlós: Becsülöm a Kálmánt, de normális ember ilyet nem tesz

Hír TV

2018. január 30., kedd 19:57, frissítve: kedd 22:25

Állami korrupcióról beszélt a BKK vezérigazgatója egy interjúban.

Dabóczy Kálmán a 777 nevű keresztény portálnak azt mondta, hogy egy hívő értelmiségi nehezen birkózik meg azzal a kettősséggel, ami ebben a rendszerben van. Szerinte ugyan vannak nagyon jó dolgok, de közben ezek mellett olyan mindennapos megnyilvánulások és kísérőjelenségek vannak, mint a korrupció. A szakember arról is beszélt, hogy gyermekeivel közösen imádkoznak a város és az ország vezetőiért, hogy a közjót szolgálják, ne a saját érdekeiket.

A főpolgármester nem érti, hogy miért beszélt korrupcióról a BKK vezérigazgatója. Tarlós István nem tudja, hogy az interjúban elhangzott kijelentéseit mire alapozza a fővárosi cég vezetője.

Hát, ne haragudjon, ehhez tökéletes politikai antitalentumnak kell lenni. Hogy valaki ilyet miért csinál, az az én értelmezési tartományomat meghaladja. Egy ilyen időszakban. Normális ember ilyet nem tesz, bocsánatot kérek. Én becsülöm a Kálmánt, nem tudom mire alapozza a feltételezéseit – reagált a főpolgármester, Tarlós István.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!