2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Tarlós: Az előválasztást fakardokkal vívják

Zugló polgármestere ajnározásra számított, liberális értelmiségi világpolgárimázst akart építeni. Mindezt úgy, hogy nem tud helyesen írni, és a hírek szerint fiatal életkora dacára sincs nyelvvizsgája, nem is beszél angolul – mondta a Magyar Hírlapnak Tarlós István, akit éppen ezzel támadott 2006-ban Demszky csapata. Kiderült, Karácsony Gergely az irodájában kérte őt arra, ne legyen túl kemény a választási kampány, és a főpolgármester beszélt arról is, az e-jegyrendszerrel kapcsolatos megállapodást szerdán írják alá Pintér Sándor belügyminiszterrel.

  • Tarlós: Az előválasztást fakardokkal vívják

– Több mint egy hete átadta a 3-as metró felújított északi szakaszát, április 6-án pedig elkezdődött a Kőbánya–Kispest–Nagyvárad tér közötti rész rekonstrukciója. A budapestiek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy metróépítések, felújítások elkészülnek a megjelölt határidőre. Hogyan sikerült ezt elérni?

– A 4-es metróval kapcsolatban is betartottam, amit ígértem, annak ellenére, hogy négy évet dolgoztunk rajta, miután átvettük a beruházást Demszkyéktől. A 3-as metróval minimális csúszással készültünk el, ennek talán mindenki örül, az ellenzéket leszámítva. Elhangzott Karácsony Gergelytől egy megjegyzés, hogy az elvégzett felújítás „fércmunka”. A kivitelező még jogi értelemben is fontolóra veheti, reagál-e erre a kijelentésre. Aki lemegy, láthatja, 21. századiak az állomások. Most az alagutat, az állomásokat, a biztonsági berendezéseket adtuk át. Ám, a már korábban átadott szerelvényekkel is az a helyzet, hogy meghibásodási mutatóik legalább olyan jók, mint a 4-es vonalé. Azt hiszem, ezzel a beruházással megint sikerült adni valamit a budapestieknek. Az a Karácsonytól származó megjegyzés pedig, hogy a 3-as vonal így majd nem hosszabbítható meg Káposztásmegyerig, műszakilag értelmezhetetlen dőreség. Mi köze a felújításnak egy vonalhosszabbításhoz?

– A 3-as metró felújításához a miniszterelnökkel zajló egyezkedésének köszönhetően a kormány további nyolcvanmilliárd forintot biztosít. Milyen plusz elemeket ad ez az eredeti tervekhez képest?

– Az első körben kalkulált 137,5 milliárd forintos támogatási szerződés annyira irreális volt, hogy az Európai Unió kapásból 172 milliárd forintban határozta meg a támogatási összeget. Amit ehhez képest pluszban nyújt a nyolcvanmilliárdos támogatás, az a teljes akadálymentesítés, illetve az uniónál el nem számolható, ám általuk is elismert munkák fedezete. A miniszterelnökkel egyébként inkább vitáztam, mint egyezkedtem, de végül megegyeztünk.

– Amikor megkezdődött az északi szakasz felújítása, és elindultak a pótlóbuszok, az MSZP-s Horváth Csaba megállt az egyik megállóban, és az ATV-nek arról tudósított: káosz van, és megbénult Budapest. Eközben viszont a háttérben látni lehetett, hogy nincs tömeg, és minden utas feljut arra a járműre, amire szeretett volna. A déli szakasz pótlását is sikerül ilyen flottul megszervezni?

– Horváth Csabáról a történtek után az ATV riportere már elmondta a véleményét, ahhoz semmit nem tudok hozzátenni. Az előjelekből és jelentésekből úgy tűnik, zavarmentes lesz a déli szakasz forgalomszervezése is. Nyilván nem annyira kényelmes és jó, mint amikor a metró jár, de ez nem csoda, hiszen utóbbi kapacitása lényegesen nagyobb, mint a csuklós buszoké.

– Horváth Csabánál maradva, a legutóbbi Fővárosi Közgyűlésen a napirend előtti vitában hosszas adok-kapok zajlott a parkolási rendszer átalakítása kapcsán. Érdekes volt, hogy Karácsony Gergely, Zugló polgármestere – aki egyébként a leginkább érintett parkolási ügyben – nekiment a szocialistáknak, annak a pártnak, amelynek a támogatásával indul a főpolgármesteri címért. Úgy fogalmazott, nem érdeke az ellenzéknek, hogy a parkolási botrány téma legyen. Mit értett ez alatt?

– Karácsony polgármester úr mintha egyáltalán nem gondolná meg a szavait. Például azzal próbálkozik, hogy én is vitában állok a miniszterelnökkel parkolás ügyében. Igen ám, csak az a vita arról szól, hogy a feladat a fővárosé legyen-e vagy a kerületeké, illetve én nem vádoltam „piszkos alkuval” a miniszterelnököt. Ennek nincs ok-okozati összefüggése azzal, hogy Zuglóban, helyben milyen szerződéseket kötnek. A XIV. kerületben nem az a baj, hogy Budapesten nem egységes a parkolási rendszer. Az éppen elképzelhető, hogy a Zuglóból érkező számok pontatlanok, abban az értelemben azonban egybehangzóan igaznak tűnnek, hogy a kerület egyedülállóan veszteséges, és durván magasak a költségei. Míg a polgármesterek jelentései szerint a többiek nyereségesek. De az igazi baj az, hogy Karácsony nyíltan „piszkos alkut” vallott be Zuglóban, a televízióban megnevezve az MSZP-t is, tehát a jelölő pártját. Azt is nyíltan bevallotta, hogy tudott róla, mégis aláírta szó nélkül, és nem is szavazott ellene. Ráadásul hozzátette, hogy ha ő ellene szavazott volna, ki kellett volna rúgnia a jegyzőjét. Tudja Karácsony, miket mond ezekkel? A tetejében közli, hogy a testület kilencven százaléka „szembejön” vele. Ez annyit tesz, hogy a huszonegy képviselő közül összesen kilenc fideszes, nesze neked teljes ellenzéki összefogás. Ez az, ami védhetetlen. Karácsony megnyilvánulásai bizonyos értelemben kezdenek a 2014-es ellenzéki főpolgármester-jelöltre, Falus Ferencre emlékeztetni. De a főorvos legalább nem mutogatott férfiatlanul, válogatás nélkül mindenkire. Karácsony állítólag büszke arra, hogy „neki úgyis megbocsátanak”.

– Meddig tart még a vitája Orbán Viktorral a parkolási rendszerről?

– Nézze, néha olyat kérdeznek, amire még nem lehet válaszolni. Sok mindent kiküzdöttem mostanában is a kormányfőnél Budapestnek, például a színházak taotámogatását, a repülőtéri zajcsökkentést vagy az e-jegyrendszer korrekcióját. Ha már itt tartunk, szeretném jelezni a parkolási botrány margójára, hogy én olyan egyéb szerződésért is vállaltam már politikai felelősséget, amit nem én kötöttem, sőt soha nem is láttam. Ehhez képest hallottam, hogy Demszkynek „protokolláris szerepe” sem volt a 4-es metrónál, most meg hallgatom Karácsony nyöszörgő mosakodását. Azt hiszem, ideje lesz körülnézni a zuglói költségvetés, a kerület ötéves „fejlődése” háza táján.

– A múlt heti Fővárosi Közgyűlésen Pokorni Zoltán, a Hegyvidék fideszes polgármestere azt mondta, a saját kerületéért a parkolást tekintve kezeskedik, és úgy gondolja, a kerületek többségében jól működik a rendszer, nem szabad egy-egy kirívó eset alapján általánosítani. Valóban szükséges az egységesítés?

– Mi szól amellett, hogy széteső legyen? Egyébként a jelek szerint Pokorni kerületében valószínűleg normálisan működik a parkolás. Azt viszont nem tudom, honnan veszi, hogy mind a másik huszonkét kerületben is. A rendszer csak látszólag egységes, mindenhol más szokásjogok vannak. Jelenleg napi szinten megtörténik, hogy valaki leparkol egy főközlekedési út egyik oldalán, és a háta mögötti parkolóóránál bedobja az ott-tartózkodása árát, majd egy hét múlva kap egy súlyos pénzbüntetést, mert kiderül, hogy az óra, amibe bedobott, egy másik kerülethez tartozik. Nekem tehát strukturális problémám van. A kerületek önálló jogi személyként kötött szerződéseit nem ismerem. Zuglóba sem én mentem ki, onnan érkeztek a hírek, maguktól.

– Karácsony mégis beleállt ebbe a vitába…

– Szerintem inkább belekényszerítették. Gondolom, a Gyurcsány Ferenctől érkezett tanácsadói. Nem is értem, miről akar vitatkozni. Miért kellene egyáltalán fél évvel a választás előtt épp vele bármiről is vitatkoznom? Karácsony úrnak egyelőre Puzsér Róberttel illene kardoznia, úgy hallom, köztük elvileg zajlik egy előválasztás. Hacsak nem kamu az egész, fakardokkal. Hozzáteszem, az előválasztás senkit, további személyeket sem kötelez semmire. Aki nyáron összegyűjt ötezer ajánlást, indulhat a városvezetői székért. Karácsonyról érdemes tudni, hogy 2018-ban kilenc közgyűlés volt a fővárosban, amelyből a zuglói polgármester összesen három ülést volt hajlandó végig kitüntetni jelenlétével, négy alkalommal pedig egyáltalán el sem jött. Ugyanebben az évben pedig hozzászólásainak időtartama összesen tizennyolc másodperc volt. Tényleg vele kellene vitatkoznom Budapestről, hat hónappal a választás előtt? Vitatkozzon inkább Sermer Ádámmal, a liberálisok jelöltjével. De úgy tűnik, Karácsony ravaszul a többiek fölé igyekszik emelni magát.

– A múlt heti ülésen volt egy érdekes kiszólása a zuglói polgármester felé, figyelmeztette arra, hogy az őszi választás előtti kampány „nem egy Karácsony–Horváth-csata lesz”. Mit értett ez alatt?

– Az egy barátságos meccs volt, minimális választói részvétellel. Azóta kiderült, hogy a XIV. kerület vezetője nem az, akinek bizonyos körök fel akarták építeni. Más személyiség, mint amire számítottak. Az egyik online újság munkatársával beszélgettem – nem nevezem meg ki volt az, nem adjuk ki egymást –, és ő mondta, hogy – idézem – Horváth Csabát nem olyan nagy dolog legyőzni. Aztán Karácsony polgármester bejött az irodámba, és kérte, ne legyen túl kemény a kampány. Annyit mondtam neki, hogy övön alul nem fogok ütni, de ő döntött úgy, hogy bejön a ringbe. Ennek ellenére ő engem folyamatosan helytartónak nevez, és provokál. Eddig erre semmit nem reagáltam. A Zuglóban történtekre viszont válaszolni kellett, hangsúlyozom, eredetileg nem én erőltettem a témát. Erre mondtam azt, hogy nehezebb ütközet lesz, mint Horváth Csabával vitatkozni. Karácsony ajnározásra számított, liberális értelmiségi világpolgárimázst akart építeni. Érdekes, hogy ennek ellenére nem tud helyesen írni, és a hírek szerint fiatal életkora dacára sincs nyelvvizsgája, nem is beszél angolul. Mennyit támadott engem ezzel 2006-ban a Demszky-csapat! Pedig én nem akartam kényeskedő világpolgár lenni.

– Áttérve az árvízvédelemre, a korábbi bejelentések alapján az Aranyhegyi-árok és a Barát-patak mentén elkezdődhet a védműelemek kialakítása. Hol tartanak?

– Az Aranyhegyi-árok építése április 6-án kezdődött. Száz éve ez lesz a legnagyobb árvízvédelmi fejlesztés a Csillaghegyi-öblözetben, sőt, egész Budapesten. Emellett zajlik a pünkösdfürdői védműmagasítás is, ami annyit jelent, hogy négy védműelemből kettő már épül. 2010 előtt semmi nem történt. A parttal párhuzamos, annyit vitatott mobil gátat pedig nem kell erőltetni az előzetes szakvélemények alapján. Érdekes egyébként, hogy több mint egy éve lehetőség van a sokat követelt népszavazásra a témában, és a korábbi tiltakozók most folyamatosan szabotálják, hogy társadalmi kérdés legyen az ügyből. Többször előfordult már, hogy beadták a kezdeményezést a választási bizottságnak, a testület átengedte a kérdést, ám az aláíróíveket be se mentek átvenni, viszont a határidő lejárta után egy nappal ismét beadták a testületnek ugyanazt a kérdést.

– A múlt szerdai közgyűlésen beadtak az ellenzéki képviselők egy ezzel kapcsolatos javaslatot, de nem volt teljesen világos, pontosan miről szeretnének népszavazást.

– Azt én sem értettem. Miért most? De negyedszer játsszák már el ugyanazt a játékot, így jóhiszeműséget nehéz feltételezni.

– A nyomvonalat illetően sok vita zajlott. A középtávú jövőre nézve mi a sorsa annak a partszakasznak?

– Nem tudom megmondani. A parti sáv nagyjából kétszáz méter széles. A korábbi ciklusokban Gy. Németh Erzsébeték közvetlenül a partélre akarták építeni a mobil gátat, csak erről már „elfeledkeztek”. Az utolsó megoldás, amit elfogadott a Fővárosi Közgyűlés, az Bús Balázs óbudai polgármester javaslata volt, vagyis, hogy a telekhatárok mentén szervezzük meg a védekezést. Ez elvi döntés. Ugyanakkor jelenleg nem erőltetjük a védműelem építését, mivel nem sürgős egyelőre. Nincs ok rá, hogy ne várjuk meg, amíg a kedélyek egy kicsit lecsillapodnak, és kizárólag szakmai döntést lehessen hozni. A part rendezéséről is folyamatos az egyeztetés a helyettesem, Szeneczey Balázs, Bús Balázs, illetve a lakók képviselője, Keleti úr között.

– Térjünk át az elektronikus jegyrendszerre. Sikerült rendezni a hibás megállapodást?

– Ez nem egy sikerprojekt, tulajdonképpen szeplő a főváros teljesítményén. Ez az én politikai felelősségem, függetlenül attól, hogy a BKK és a kivitelező önálló, kétoldalú szerződéséről van szó. Az a döntés született, hogy az e-jegyrendszer csatlakozik az országos hálózathoz, erről jövő szerdán írjuk alá a megállapodást Pintér Sándor belügyminiszterrel. Nagy előnye lesz az új kialakításnak az eredetihez képest, hogy kompatibilis lesz a MÁV rendszerével. A következő lépés, hogy a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platformja, azaz a NEJP fejlesztésébe is bekapcsolódik a főváros. Ez a rendszer tudja majd egyebek mellett az e-személyiket is előállítani. Cél, hogy ezzel is lehessen majd jegyeket és bérleteket vásárolni. Erre nemcsak azért van szükség, mert elavult a papír alapú jegy, hanem mert a budapesti közlekedési hálózatban ötezer megálló van, háromszázötven közlekedési útvonal és napi – nem tévedés – négy és félmilliót meghaladó utazás. Óriási számok. A jegyárbevétel meghaladja a hatvanötmilliárd forintot, de még mindig sok a bliccelő, tulajdonképpen azért is, mert nem kifejezetten korszerű a mostani rendszer. A jegyek és bérletek elektronikus úton történő megvásárlása viszont várhatóan még ebben az évben elindulhat.

– Megválasztották a fővárost Európa legnépszerűbb úti céljának 2019-ben. Mekkora sikerként értékeli?

– Poénszerű sikerélmény is, mivel Karácsony úr pontosan két nappal az értesítés előtt kápráztatta el a városlakókat kijelentésével, miszerint mi tönkretettük Budapestet. Jópofa volt. Külön pikantériája a dolognak, hogy az elismerés Brüsszelből érkezett. A tény, hogy a mai hangulati körülmények között így ítélik meg Budapestet, erős üzenetértékű.

– Ősszel önkormányzati választás lesz. Az ellenzéki képviselőknek azt javasolta, ne izguljanak annyira, messze még az ősz. Milyen kampányra számít?

– Huszonkilenc éve dolgozom a főváros közigazgatásában, és ilyen izgalomdeficittel még nem készültem választásra. Őszintén mondom, nemcsak a felkérésre, hanem részben Budapest érdekében is vállaltam, hogy mégis újra elindulok. Nem akarok különösebben kampányolni. A mostani nyilatkozatokat leszámítva, ha magas labdákat nem ad az ellenzék, mint most, inkább csak arról szeretnék beszélni, mit végeztünk el, és mi az, ami még hátravan. Úgy gondolom viszont, hogy ez ráér augusztustól. Még lesz közben egy uniós választás, az ellenzéki előválasztási cirkuszon pedig egyelőre nem lehet eligazodni. Az sem biztos, hogy lesz, hiszen Puzsér Róbertnek vannak elég leleményes, előre megfogalmazott feltételei. Ha ezekbe a zuglói polgármester belemegy, még az is előfordulhat, hogy veszít Puzsérral szemben. De hol vagyunk még egy direkt kampánytól? Egyesek túl korán fogtak bele a versengésbe, ami épp olyan hiba, mintha túl későn kezdték volna.

– Ha jól veszem ki a szavaiból, a terve nyárra az, hogy hátradől, és hagyja, hogy az ellenzék önmagát minősítse.

– Így nem fogalmaznék. Természetesen figyeljük az eseményeket, a saját stábommal igyekszünk kialakítani egy megfelelő kampánystratégiát, meg aztán nekem dolgoznom is kell. De személy szerint a nyarat nem tervezem izgalommal tölteni. Cirkuszok és népvakítások persze lesznek, az már most látszik. Abban is biztosak lehetünk, hogy Karácsony Gyurcsány kottájából fog énekelni. Csak éppen finomkodó világpolgár szerepét nem lehet robogó buldózer módjára eljátszani.

Jobbágyi Zsófia

Magyar Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!