2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Orbán Viktor: Ha lesz vakcina, akkor nálunk is lesz

Ha lesz vakcina, akkor nálunk is lesz - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök hozzátette, 5 millió adag vakcinára nyújtott be igényt Magyarország, a járvány elleni védekezés érdekében pedig speciális egységet állítanak fel.

  • Orbán Viktor: Ha lesz vakcina, akkor nálunk is lesz

Hamarosan a nyilvánosságnak is bemutathatják a koronavírus-járvány elleni védekezésben segédkező speciális egységet – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Szavai szerint arra is készülnek tervek, hogy a pandémia által erősebben sújtott területeket, régiókat is elkülönítsenek. A kormányfő az emberek józan ítélőképességének és belátásának a fontosságát is hangsúlyozta a sikeres védekezésben. Kiemelte:

a nemzeti konzultáció is azért fontos, hogy lássák, mely intézkedéseket fogadnak el az emberek.

Orbán Viktor kormányfő emlékeztetett, hogy a szerdai kormányülésen zöld jelzésűből sárgává kellett minősíteni Spanyolországot, mert az odautazás felelőssége most egy nagyságrenddel megnőtt.

Ha már utaznak az emberek, akkor inkább a szomszédos országokba menjenek, Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és Horvátország rendben van – húzta alá, hozzátéve: sajnos a másik három szomszédos országról ez nem mondható el.

A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy az emberiség rendezettebben fordul rá a járvány második hullámára.

Hozzátette: Magyarországon meglesznek az egészségügy átalakításának lépései, amelyek nagyobb eszközt és lehetőséget nyújtanak a tökéleteshez közelítő védekezésre.

A koronavírus vakcinakutatások kapcsán Orbán Viktor kiemelte, várhatóan még hónapok telnek el, mire elkészül a hatékony és biztonságos oltóanyag. – Nem akarom az állampolgárokat elkeseríteni, de a vakcinát versenyben fejlesztik, több gyógyszergyár, több kutatóintézet dolgozik egyszerre. Ez jó, mert egymást hajtják. De amikor majd kijön, akkor vitatni fogják, nem számolhatunk azzal, hogy világos értékelést kapunk – fogalmazott, megjegyezve, egyelőre annyit tehet az ország, hogy leadja a rendeléseit.

A miniszterelnök felidézte: a kormány 5 millió adag vakcinára kötött le kapacitást. A járvány második hulláma elleni védekezésnél a kabinet nagy mértékben támaszkodik majd a nemzeti konzultáción beérkező javaslatokra.

Orbán Viktor arra is emlékeztetett:

augusztus végéig hosszabbították meg a kérdőívek beküldésének a határidejét.

A keddi röszkei határáttörési kísérlettel kapcsolatban a miniszterelnök azt hangsúlyozta, jelentős kockázata van annak, hogy az illegális migránsok behurcolhatják a SARS-CoV-2 vírust – korábban erről beszélt Müller Cecília országos tisztifőorvos is –, ezért minden törvénytelen határátlépést megakadályoznak a hatóságok.

A védekezés szempontjából a legfontosabb, amit minden reggel megnézek, hogy halt-e meg valaki – hangoztatta Orbán Viktor, azt kérve az emberektől, hogy továbbra is vigyázzanak egymásra.

A második – folytatta –, amit megnézek a fertőzöttek száma, és annak területi eloszlása. A harmadik szám pedig a munkaerő-piaci helyzet. Ezzel kapcsolatban egyetlen számra kell mindig figyelni, a ténylegesen dolgozók számára – mutatott rá a kormányfő.

A miniszterelnök elmondta:

ma többen dolgoznak, mint januárban, de kevesebben, mint egy évvel ilyenkor.

Olyan 30-35 ezres hiányt látok még – fogalmazott, emlékeztetve, azt vállalta a kormány, hogy annyi munkahelyet teremt, amennyit a vírus tönkretesz.

Orbán Viktor szerint jól haladunk, jó esélyünk van arra – ha az ég nem szakad le – hogy az ősz során ez a különbség el fog tűnni, és annyian fognak dolgozni, mint egy évvel ezelőtt.

2010-ben szerintem a választást azzal nyertük meg, és a hitelességemet is az alapozta meg, hogy egymillió munkahely teremtését vállaltam. Kevesebb mint 3,7 millió ember dolgozott akkor, azóta létrehoztunk 800 ezer munkahelyet, ilyesmi nagyon kevés országnak sikerült, büszke lehet Magyarország – állapította meg a kormányfő.

Rámutatott arra is, hogy hazánkban egyre többen hiszik el, hogy érdemes dolgozni, érdemes az életet nem segélyre alapozni. Szerinte a következő kormányoknak is ezt a lelkületet kell megőrizni, ez tudja versenyképessé tenni a gazdaságot.

Ha munka van, minden van – jelentette ki.

Orbán Viktor az unokája születése kapcsán megköszönte a rengeteg gratulációt, amit a gyermekáldás kapcsán kapott a családjuk. Elmondta azt is, hogy a gyermeket Jánosnak hívják.

A miniszterelnök megjegyezte: ha fiúgyerek születik, a magyarok „valahogy mindig bezsonganak”. Hozzátette, úgy kell nevelni a lányokat, hogy megtudjanak állni a lábukon, versenyképesek legyenek a férfiakkal.

 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!