2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Szinte „új” lámpákat is lecseréltettek az Eliosszal

Hír TV

2018. február 14., szerda 21:23

Az Eliosszal Vácon olyan lámpákat is lecseréltetett az önkormányzat, amelyeket mindössze néhány évvel korábban szereltek fel, szintén uniós pénzből – ez derül ki a Hír TV által megszerzett dokumentumokból. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ezért 20 millió forintot vissza is kért a fideszes vezetésű Váctól. Az LMP elszámoltatást ígért, a Fidesz viszont a Hír TV-t is tulajdonló Simicska Lajosra mutogat Elios-ügyben.

Ledes utcai lámpák Vácon – több mint 3 ezret telepített belőlük az Elios az OLAF által kifogásolt projektben még 2015-ben. Öt évvel korábban azonban egy másik uniós projekttel már 441 lámpát lecseréltek. Ezekhez évekig nem lett volna szabad hozzányúlni, ám az Elios csaknem a felét lecserélte vagy átalakította a mindössze ötéves lámpáknak is.

Ez még a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak is szemet szúrt, ezért tavaly csaknem egyéves levelezésbe kezdtek az önkormányzattal. Ezek a levelek kerültek a Hír TV birtokába.

Az NFM a támogatás egy részét, kamatokkal együtt 20 millió forintot kér vissza. Fördős Attila, Vác fideszes polgármestere nem is vitatta a büntetés jogosságát, tavaly szeptemberben mindössze részletfizetést kért.

„A váci önkormányzat nem figyelt kellőképpen oda, és olyanra is kiírta a közbeszerzést, amire nem lehetett volna, hiszen korábban, 2010-ben már volt Vácott egy nagyobb közvilágítás-felújítás. Ennek keretében felújított lámpák közül több mint 200-hoz nyúlt hozzá az Elios” – magyarázta Ferjancsics László váci önkormányzati képviselő.

A lámpacsere Vácon 580 millió forintba került, ebből 500-at az EU, 80-at pedig Vác önerőből fizetett. A 20 milliós büntetéssel 80 helyett 100 milliójába került Vácnak a projekt. Ezt valószínűleg majd az uniónak kell visszafizetni. Ha azonban az OLAF jelentése nyomán az Európai Bizottság újabb szabálytalanságot állapítana meg, akkor az egész támogatás mehetne vissza Brüsszelbe.

„Kőkemény elszámoltatásra számíthatnak az érintettek. Itt kifejezetten bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekről beszélünk. Egyébként a teljes Orbán-kormány, az bűnözői logikán szerveződik” – húzta alá Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a közvilágítás-fejlesztési programban nem történt semmi szabálytalanság, de ha történt volna, azért is Simicska Lajos lenne a felelős.

„Azt tudom csak mondani az Elios-ügyben is, hogy Simicska Lajos többségi tulajdonában álló cégről van szó. Egész egyszerűen abszurdnak tartjuk, miután az ügyészség is a tekintetben már folytatott nyomozást és bűncselekmény hiányában szüntette meg, hogy újra és újra választások előtt ezzel egyáltalán foglalkozni kell” – mondta Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.

A váci közvilágítási projekt idején a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép már közvetve sem volt tulajdonos az Eliosban, míg Orbán Viktor veje, Tiborcz István akkor még résztulajdonos volt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!