2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Szili Katalin: Sok magyar család gondolkodik Nagy-Britanniában a hazatelepülésen

A Nagy-Britanniában élő magyar családok közül sokan gondolkodnak a hazatelepülésen, mert drága a brit óvodai ellátás, a magyar kormány családtámogatói intézkedései pedig vonzóak - mondta Szili Katalin az MTI-nek pénteken telefonon nyilatkozva, miután meglátogatta a Walesben élő magyar közösséget.

  • Szili Katalin: Sok magyar család gondolkodik Nagy-Britanniában a hazatelepülésen

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnöki megbízott tudatta, hogy Wales fővárosában, Cardiffban regionális diaszpóra értekezleten vett részt, amelyen mások mellett részt vett Norton Éva, a Magyarok Angliai Országos Szövetségének elnöke.

Szili Katalin elmondása szerint egyre több a magyar iskola a szigetországban.

Angliában már 23 működik, Walesben három - mondta a miniszterelnöki megbízott. Hozzátette, hogy a 23 magyar iskolába összesen 1550 tanuló jár, és a tanintézetek közül hat az utóbbi három évben nyílt meg.

A szülők a magyar nyelvtudás, a kultúra, az identitás, a hagyományok őrzése - egyebek közt néptáncképzés - végett járatják gyerekeiket magyar iskolákba, továbbá az esetleges hazatérés miatt, hogy a gyereknek ne legyenek gondjai a tanulás folytatásában - mondta a kormánybiztos, hozzátéve, hogy jelenleg március 15-e megünneplésére, továbbá húsvétra készülnek az említett iskolákban.

Szili Katalin úgy vélekedett, hogy a visszatelepülés fontolóra vételében szerepet játszhat az is, hogy a magyar családtámogatás elég vonzó.

Szili Katalin beszámolt arról is, hogy élénk a kulturális kapcsolat Wales és Magyarország között, a jövő héten például walesi-magyar kórustalálkozó lesz.

"Ezen a Kodály-módszert is megismertetik, amely nagyon népszerű a walesiek között, és szeretnének hagyományt teremteni a módszer megismertetésében" - fogalmazott Szili Katalin.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!