2017. december 13.,
szerda, Luca, Otília napja

Szilágyi: A Fidesz is a Soros-terv része lehet

SZP

2017. október 13., péntek 08:24, frissítve: péntek 08:36

Ha a Soros valóban veszélyt jelent Magyarországra, a kormány ténylegesen is fellépne, nemcsak tízmilliárdos kampányokat vezetne – jelentette ki Szilágyi György.

A végére járna a Jobbik a Soros-terv létezésének. A párt feljelentette Soros György magyar állampolgárt, hogy kiderüljön, valóban tervez-e elkövetni olyan cselekményeket, melyekkel a kormány vádolja.

Szilágyi György jobbikos képviselő Reggeli járat című műsorunkban azt mondta: akár a Fidesz is az úgynevezett Soros-terv része lehet, hiszen ha az valóban veszélyt jelent Magyarországra, a kormány ténylegesen is fellépne, nemcsak tízmilliárdos kampányokat vezetne.

„Hétfő óta azt is tudjuk Aradszki államtitkártól, hogy Soros György maga a Sátán, tehát keresztény emberként a Sátán ellen való küzdelem jegyében fontos, hogy megtudjuk, hogy Soros György kicsoda. Tudjuk, hogy a Sátánnak vannak tanítványai, akiket taníttatott. Akkor vannak sátánfiókák, és úgy néz ki, hogy ma Magyarországon ezek a sátánfiókák kormányoznak, hiszen Orbán Viktort is Soros György taníttatta” – jelentette ki a politikus.

A teljes beszélgetés: