2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Szijjártó utánanéz az ukrán nyugdíjak ügyének

Hír TV

2018. január 18., csütörtök 17:20, frissítve: csütörtök 18:04

Felülvizsgálja a kormány az ukránokkal kötött nyugdíjegyezményt, közölte a külügyminiszter. Célpont című műsorunk derítette ki, hogy sokan azért létesítenek lakcímet Magyarországon, hogy nagyobb, magyar nyugdíjat kaphassanak.

Célpont című oknyomozó műsorunk decemberben mutatta be az ukrán nyugdíjbizniszt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csak az elmúlt két évben 23 ezerrel több lakost regisztráltak. Sankó József házában például papíron 120-an laknak.

– A választás miatt van.
– A polgármester ennyire biztos abban, hogy rá fognak szavazni, vagy úgy fognak szavazni, ahogy azt ő megmondja?
– Akkor igen, így szavaztak. Hogy mondtuk nekik, ott a hivatalban, amikor elment a feleségem is, mondtuk, hogy a polgármester asszonyra kell szavazni – nyilatkozta a férfi a Célpontnak.

A szabolcsi kisnyugdíjas ukrán–magyar kettős állampolgárként havonta több mint 300 ezer forintból gazdálkodhat a magyar és ukrán állam közötti szerződés alapján, míg az ukrán átlagnyugdíj átszámítva alig 20 ezer forint.

A nyugdíjjogosultságot egy a pártállami időkben létrejött államközi szerződés biztosítja, amelynek felmondását az LMP és a DK is követeli. Utóbbi szerint a Gyurcsány-kormány már egyeztetett is az ukrán féllel, a részleteket pedig a Bajnai-kabinet letárgyalta, ám a folyamat a 2010-es kormányváltás után leállt.

– Gyurcsány Ferenc volt már kormányon, miniszterelnök volt, érdekes módon akkor ennek a szerződésnek a módosítása nem merült fel benne, most meg felmerült, úgyhogy ennyit ennek a kérdésnek a hitelességéről.
– Nem tartja aggályosnak, hogy ukrán nyugdíjasoknak azért van a magyarországi lakcímük, hogy magyar nyugdíjat kapjanak?
– Meg fogom vizsgálni a kérdést természetesen. Egy kétoldaú megállapodásról van szó, amelynek módosításához mindkét félre szükség van. Meg fogom vizsgálni, hogy ennek a módosításnak a szükségessége és a lehetősége fennáll-e – fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az LMP társelnöke szerint nemcsak a nyugdíjbiznisszel van gond. „Van tehát egy Kósához közeli cég, amely félmilliárdot kap a Nemzetgazdasági Minisztériumtól ukrán munkaerő letelepítésére, egy Kósa által beadott törvény a nyugdíjas-szövetkezetekről és egy Kósához közeli céghálózat, amelynek egyik tagja a Keleti Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet – amely már az elnevezésében is azt sugallja, minthogyha ukrán nyugdíjasok betelepítéséről lenne szó – ez lenne a fő cél” – jelentette ki Hadházy Ákos.

A Kósa Lajos által kezdeményezett törvény nem köti magyar állampolgársághoz a kedvezményes foglalkoztatást. A tárca nélküli miniszter mégis kizártnak tartja a trükközést.

„Hiába jelentkezik be valaki Ukrajnából Magyarországra, ha nem tartózkodik itt életvitelszerűen, akkor nem jogosult nyugdíjellátásra, így viszont nyugdíjas szövetkezeti tag sem lehet, ez pedig ellenőrzési kérdés. Zárt a rendszer, van ilyen visszaélés az EÜ-rendszerben de ott is az életvitelszerűséget kell ellenőrizni. Tehát az a veszély, hogy majd Ukrajnából néhány millió nyugdíjas átjelentkezik Magyarországra és itt lerohanja a nyugdíjas szövetkezeti piacot, és mire észreveszik, mindenki ukránul beszél egy ilyen konferencián, ez elhanyagolható” – jelentette ki Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter.

A nyáron elfogadott törvénymódosítás óta már csaknem 100 nyugdíjszövetkezet alakult.

 

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!