2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

Szijjártó Péter: Sokat tett hozzá a magyar-román kapcsolatokhoz a gazdasági együttműködés

A magyar-román gazdasági együttműködés közös sikertörténetek sorával erősítette a két ország kapcsolatát - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután hivatalában fogadta Románia gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszterét.

  • Szijjártó Péter: Sokat tett hozzá a magyar-román kapcsolatokhoz a gazdasági együttműködés

Szijjártó Péter szerint a két állam viszonyát a szoros egymásra utaltság határozza meg. Magyarország számára ez abban nyilvánul meg, hogy Románia a 4. legfontosabb exportpiaca, a magyar tőke számára pedig a 6. legfontosabb célország. A kereskedelmi forgalom értéke tavaly elérte a 8 milliárd eurót - tette hozzá.

A magyar vállalati eredmények közül kiemelte, hogy a Mol újabb 14 benzinkutat, és 40 elektromos töltőállomást építhet ki a román autópályák mentén, a romániai OTP pedig 50 millió eurós tőkeemelést jelentett be, és már a 97. bankfiókját nyitotta meg. Az MVM lakossági szolgáltatásokat indított a szomszédos országban, a Richter pedig magyar kormánytámogatással fejleszti marosvásárhelyi üzemét. Magyar cégek 22 milliárd forint támogatást nyertek, 45 milliárd forint romániai befektetéshez - hangsúlyozta.

A sajtótájékoztatón aláírták a Mátészalka-Szatmárnémeti gyorsforgalmi út létesítéséről szóló megállapodást, amely a 3. autópálya-összeköttetés lesz a két ország között. Az új szakasz 2024-ben nyílik meg.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy az időszakosan működő 10 határátkelőhely közül az eleki, valamint a dombegyházi állandó átkelést fog biztosítani. Még az idén megjelenik a kiírás a Budapest-Bukarest vasútvonal utolsó magyarországi szakaszán a második vágány kiépítésére. Lezárult az a tender is, amely lehetővé teszi a Fekete-tenger alól kitermelt gáz eljuttatását Magyarországra - mondta a tárcavezető.

A rendezvényen aláírták azt a szándéknyilatkozatot is, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Román Kereskedelmi és Iparkamara fogalmazott meg a román-magyar vegyesamara létrehozásáról.

Claudiu-Iulius-Gavril Năsuit szerint a pénteken kötött megállapodások biztosítani fogják a gazdasági kapcsolatok bővítését, amely mindkét fél számára tartogat kihasználható lehetőségeket. A miniszter üdvözölte a magyar beruházásokat, és hozzátette, hogy a román cégek magyarországi beruházásai is jelentős bővülés előtt állnak. A kapcsolatok fejlesztését indokolja az is, hogy a járvány felértékelte a minél rövidebb ellátási láncokat, ami megköveteli a közvetlen együttműködések erősítését a szomszédos államok között - hangsúlyozta.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

A Fidesz-KDNP európai parlamenti kampánynyitóján Orbán Viktor miniszterelnök felidézte, hogy az e heti kétnapos Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát (NatCon) három brüsszeli polgármester is megpróbálta betiltani, de a rendezvény végül lezajlott. A kormányfő most elhozta magával a betiltó határozat szövegét. Kiderült, milyen is a brüsszeli jogállamiság.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!