2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Szijjártó Péter: Budapesten lesz az ENSZ terrorizmus elleni regionális irodája

Budapesten lesz az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) terrorizmus elleni hivatalának regionális programtámogató irodája - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a fővárosban. Szijjártó Péter A terrorizmushoz vezető radikalizáció: regionális politikai válaszok és kockázatcsökkentés című kétnapos angol nyelvű konferencia megnyitóján mondott beszédet.

  • Szijjártó Péter: Budapesten lesz az ENSZ terrorizmus elleni regionális irodája

Szijjártó Péter A terrorizmushoz vezető radikalizáció: regionális politikai válaszok és kockázatcsökkentés című kétnapos angol nyelvű konferencia megnyitóján mondott beszédet. A Belügyminisztérium támogatásával megvalósuló eseményt közösen rendezte a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az ENSZ terrorizmus elleni hivatala.

A miniszter a tanácskozás közben sajtótájékoztatót is tartott, amelyen azt mondta, hogy Magyarországon már több szakosított ENSZ-szervezetnek működik regionális központja. Az új irodában a terrorizmusellenes harc regionális koordinációja zajlik majd - közölte.

Magyarország aktív és sikeres résztvevője a nemzetközi közösség terrorizmusellenes küzdelmének - hangoztatta.

Úgy vélekedett: ezt ismerte el az ENSZ azzal, hogy Budapesten rendezik meg a jövőre New Yorkban tartandó globális terrorizmusellenes konferenciát felvezető regionális tanácskozássorozat egyik állomását.

Magyarország nem csupán beszél a terrorizmusellenes harc fontosságáról, hanem tesz is érte: kétszáz katonája szolgál az Iszlám Állammal szembeni globális koalíció színeiben Irakban. Harcolnak magyar egységek Maliban, a Nyugat-Balkánon, Afganisztánban, és hamarosan Libanonban is hozzájárulnak majd a biztonság helyreállításához, megőrzéséhez - közölte Szijjártó Péter.

Kiemelte: a nemzetközi közösségnek már nem azzal kellene foglalkoznia, hogy újabb migrációs hullámokat "inspiráljon", hanem azzal, hogy megteremtse a biztonságos életkörülményeket mindazoknak, akik otthonuk elhagyására kényszerültek.

A miniszter szerint bebizonyosodott, a tömeges illegális bevándorlási hullámok teremtik meg a lehetőséget a terrorszervezeteknek arra, hogy "keresztül-kasul küldözgessék" a világban harcosaikat. Éppen ezért az ilyen migrációs folyamatok megállítása jelentős eszköze a terrorizmus visszaszorításának - tette hozzá.

A konferencián felszólalva Szijjártó Péter azt mondta, hogy az elmúlt években a nemzetközi közösség jelentős sikereket ért el a terrorizmusellenes harcban, de hiba lenne lezártnak tekinteni a küzdelmet. Folytatni kell a harcot a radikalizáció, az értelmetlen öldöklés ellen - hangoztatta, megjegyezve: a terrortámadások egyre agresszívabbak, kegyetlenebbek.

Tavaly mintegy 9500 terrortámadásban több mint 15 ezer ártatlan civil vesztette életét világszerte. Európában is egyre gyakoribb jelenség, és a terroristák főleg migrációs hátterűek - mondta.

Magyarország eddig 40 millió dollárt fordított a közel-keleti keresztények megsegítésére, részt vett kórházak, iskolák újjáépítésében, hogy az érintettek haza tudjanak térni - jelezte Szijjártó Péter.

Vlagyimir Voronkov, az ENSZ főtitkárhelyettese a konferencián úgy fogalmazott: a terrorizmus minden megnyilvánulási formájában súlyos globális kihívás, célja, hogy szétszakítsa az emberiség "társadalmi szövetét". A terrorizmus teljes régiók stabilitását kockáztatja. Határokon átnyúló jellege miatt közösen kell fellépni ellene - hangoztatta. A jogállamiság, az emberi jogok erősítésére van szükség, és a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt, mert ez életeket ment - jelentette ki.

Igor Crnadak bosnyák külügyminiszter szintén úgy vélekedett, hogy a terrorizmus és a szélsőségek elleni fellépés szoros együttműködést követel meg.

Gabriela Cuevas Barron, az Interparlamentáris Unió (IU) elnöke azt mondta: arra a kérdésre kell választ találni, hogy miként válik valakiből terrorista. Sok fiatal csatlakozik nyugati országokból az Iszlám Államhoz. Ennek okait elemezve úgy vélekedett: "biztos, hogy mi is hibákat követünk el".

A konferencián írta alá Szijjártó Péter és Vlagyimir Voronkov a megállapodást arról, hogy Budapesten állítják fel az ENSZ terrorizmus elleni hivatalának regionális programtámogató irodáját.

Az esemény az António Guterres ENSZ-főtitkár által tavaly júniusban bejelentett, kétévenként New Yorkban esedékes "magas szintű terrorizmusellenes hét" jövő júniusban tartandó második rendezvényét előkészítő konferenciasorozat egyik állomása.

Csaknem százharminc szakértőt hívtak meg, az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának és az Európai Gazdasági Térség országainak képviselőit, továbbá olyan jelentős nemzetközi szervezetek küldöttjeit, mint az ENSZ, az Európai Unió, az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol), az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO).

A konferencia mindhárom szekciója kiemelten érinti a Nyugat-Balkánt. Az első a terrorizmus megelőzését szolgáló stratégiákkal, a második a külföldi terrorista harcosok hazatérésével kapcsolatos biztonsági kockázatokkal foglalkozik, a harmadik pedig a fiatalok bevonásával az erőszakos szélsőségek elleni fellépéssel.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!