A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető
A FORINT ÁRFOLYAMVÁLTOZÁSA KAPCSÁN KIJELENTETTE, HOGY A SZANKCIÓS INTÉZKEDÉSEK NYOMÁN RENDKÍVÜLI BIZONYTALANSÁGOK ALAKULTAK KI AZ EURÓPAI GAZDASÁGBAN,
majd hozzátette, hogy a magyar gazdaságra az egyik legnagyobb veszélyt most az újabb, energiaszektort érintő szankciók jelentenék.
Nyilvánvaló, hogy aki a szankciók kiterjesztését kéri, az a magyar emberekkel, Magyarországgal akarja megfizettetni a szomszédságban zajló háborúnak az árát- hangsúlyozta a miniszter.
Leszögezte:
A KORMÁNY SEMMILYEN NEMZETKÖZI FÓRUMON NEM FOG OLYAN INTÉZKEDÉSEKET TÁMOGATNI, AMELYEK VESZÉLYBE SODORNÁK MAGYARORSZÁG ENERGIAELLÁTÁSÁT.
Szijjártó Péter az AVL Hungary Kft. új járműcsarnokának és második irodaépületének alapkőletételén vett részt. A 2018-ban bejelentett 12,5 milliárd forintos beruházás 350 új munkahelyet teremt, s az állam mintegy hárommilliárd forinttal támogatta a projektet, amelynek most kezdődik meg a második üteme.
Beszédében kiemelte, hogy
ÚJ, ADATALAPÚ ÉS DIGITÁLIS KORSZAKBA LÉPETT A VILÁGGAZDASÁG, S AMELYIK ORSZÁG NEM TUDJA EZZEL TARTANI A LÉPÉST, AZ A VESZTESEK KÖZÉ KERÜLHET. EZÉRT OLYAN KÖRÜLMÉNYEKET KELL TEREMTENI, HOGY AZ INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁKRA ALAPULÓ CÉGEK SZÍVESEN FEKTESSENEK BE MAGYARORSZÁGON- közölte.
Elmondta, hogy a forradalmi átalakuláson átmenő autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopát adja, és az elmúlt években megkezdődött a munka az elektromos korszakra való átállás érdekében, ami eddig sikeresnek bizonyult.
Magyarország készen áll az új korszakra, versenyképes kutatás-fejlesztési helyszínné vált, s a modern adatalapú, digitális, elektromos autóipar számára az egyik legvonzóbb, legversenyképesebb környezetet tudja biztosítani Európában
- szögezte le.
A miniszter rámutatott, hogy tavaly 96 kiemelt tőkeberuházás érkezett Magyarországra, ebből 16 az autóiparban. Ezek pedig szavai szerint nagyban hozzájárulnak a magyar gazdaság dimenzióváltásához.
Végezetül pedig arról számolt be, hogy hazánkban az osztrák vállalatok alkotják a második legnagyobb beruházói közösséget: mintegy 2200 cég 70 ezer embernek ad munkát az országban. A kétoldalú kereskedelmi forgalom éves volumene pedig a tavalyi 22 százalékos növekedést követően meghaladta a 12,5 milliárd eurót.
Az AVL a világ legnagyobb független vállalatcsoportja, amely belső égésű, hibrid és elektromos motorok és hajtásláncok fejlesztésével foglalkozik.
Fotó: Csudai Sándor - ORIGO
MTI/Origo/Hír TV