2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Szijjártó: Joe Biden válaszolja meg korrupciógyanús ügyeit!

  • Szijjártó: Joe Biden válaszolja meg korrupciógyanús ügyeit!

Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelöltnek először meg kellene válaszolnia az ukrajnai korrupciógyanús ügyeiben felmerülő kérdéseket, mielőtt újra Magyarországgal kezdene foglalkozni – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán megjelent felvételen. 

Szijjártó Péter felidézte, hogy Barack Obama elnöksége idején Joe Biden alelnökként nyolc évig sokat foglalkozott közép-európai kérdésekkel, most pedig a demokraták elnökjelöltje a néhány hét múlva sorra kerülő amerikai választáson. Hangsúlyozta, hogy a demokraták hivatali idején a közép-európai országok kioktatása, folyamatos támadása zajlott amerikai részről.

„Mi magyarok a saját bőrünkön éreztük mindezt” – fogalmazott a tárcavezető, majd példaként említette a magyar alaptörvény elfogadását kísérő támadásokat, valamint azt is, hogy az „amerikai nagykövetség vezetői milyen önfeledt örömmel vettek részt azokon a budapesti tüntetéseken, amelyeket az ellenzék a kormánnyal szemben rendezett”.

Emellett emlékezni kell azokra a politikailag rendkívül elfogult véleményekre is, melyeket a magyar ellenzék támogatására és a magyar kormány támadására hoztak nyilvánosságra – tette hozzá.

Szijjártó Péter felidézte, hogy Joe Biden ebben az időszakban nagyon sokat foglalkozott Ukrajnával, „volt egy olyan időszaka az alelnöki periódusának, amikor kis túlzással többet járt Ukrajnába, mint a Washingtonon kívüli vidéki Amerikába”.

„Ez volt az az időszak, amikor a fia, hogyhogy nem az egyik fő ukrajnai energetikai vállalat egyik igazgatói pozícióját töltötte be” – mondta, aláhúzva, hogy ebben az időszakban rendkívül korrupciógyanús ügyek történtek az ukrán energetikai szektorban.

Hangsúlyozta, most Joe Biden újra szájára vette Közép-Európát, és egy kampányeseményen teljesen igaztalan és méltatlan vádakkal illette Magyarországot és Lengyelországot.

Szijjártó Péter szerint jó lenne, ha Joe Biden – mielőtt újra Közép-Európával kezdene foglalkozni – megválaszolná, hogy a fia milyen szerepet játszott azokban a korrupciógyanús ügyekben, melyek az ukrajnai energetikai szektorban végbementek.

A miniszter elmondta, hogy arra is választ várnak, Joe Biden milyen módon vetette latba politikai befolyását a fia és a fia által vezetett vállalat nyereségessége céljából; miért helyezett nyomást az ukrán kormányra és államra, hogy menesszék az ukrán főügyészt, milyen köze volt ennek a menesztésnek ahhoz, hogy teljesen elültek a Joe Biden fiának energetikai üzleteihez kötődő nyomozások.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!