2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Szijjártó: 28 Heves megyei vállalat kötelezte el magát beruházás mellett

Heves megyében 28 vállalat kötelezte el magát a versenyképesség-növelő támogatási programban, 13,5 milliárd forint értékben hajtanak végre beruházásokat, amelyhez a kormánytól 6,4 milliárd forint támogatásban részesülnek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Magyar Gomba Kertész Kft. szerződésátadási ünnepségén, Demjénben.

  • Szijjártó: 28 Heves megyei vállalat kötelezte el magát beruházás mellett

Szijjártó Péter elmondta, hogy a beruházásoknak köszönhetően 4000 munkahelyet mentenek meg Heves megyében.

Demjénben az egri borvidék és -kultúra fellegvárának számító Egri Korona Borház is bejelentette beruházását, amely nem a klasszikus tevékenységéhez tartozik, hanem a gombatermesztéshez. Egy olyan beruházás, amellyel ez a vállalat is több lábon áll majd, amelynek köszönhetően nemcsak átvészeli a válságot, hanem a válság után induló új világgazdasági versenyben olyan startpozícióból indul, amely kedvezőbb a válság előttinél - közölte.

A beruházás értéke 564 millió forintot tesz ki, amellyel az Egri Korona Borház megteremti magának azt a lehetőséget, hogy a gombatermesztés esetében az alapanyagok rendelkezésre állása kiszámítható legyen. Olyan raktár jön létre, olyan gépeket vásárolnak és olyan technológiát állítanak szolgálatba, amely a gombatermesztési kapacitásokat jelentős mértékben növeli majd. Az egri borház által külföldön értékesített gomba mennyisége az össztermelése felét adja jelenleg, és a kapacitás növekedésével a magyar gomba újabb exportpiacokon jelenik majd meg - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte: a világjárvánnyal szembeni védekezés első szakaszát Magyarország megnyerte, ez az első szakasz alapvetően az egészségügyi kérdésekre koncentrált, most azonban a gazdasági védekezés időszaka következik.

Hozzátette: a cél megvédeni az összes olyan munkahelyet, amely veszélybe került, illetve pótolni minden elvesztett munkahelyet. A miniszter szerint az elmúlt időszak teljesítménye feljogosít arra, "hogy legyen annyi önbizalmunk, hogy minden túlzás nélkül azt a célt is kitűzhessünk magunk elé, hogy több munkahelyet teremtsünk, mint amennyi elvész a válság miatt".

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a versenyképesség-növelő támogatási programban országosan 806 magyar vállalat kötelezte el magát 377 milliárd forintnyi beruházás mellett, amelyhez a kormány 169 milliárd forint támogatást ad, és amellyel 143 ezer 618 munkahelyet véd meg.

Rácz József, a Magyar Gomba Kertész Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a veszélyhelyzet idején sem váltak meg egyetlen dolgozójuktól sem, és ezzel az 564 millió forintos beruházással jelentős kapacitásnövelést érnek el, és jó reményeik vannak arra, hogy a legnagyobb német áruházláncok beszállítói lehetnek.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Magyar Gomba Kertész Kft. árbevétele 2018-ban 5,1 milliárd forint volt, az azt megelőző évben 4,9 milliárd forintot tett ki. Adózott eredménye tavalyelőtt 164 millió forint volt, 2017-ben pedig meghaladta a 232 millió forintot. A kft.-nek 2017-ben 73 dolgozója volt, amely 2018-ban 95-re emelkedett.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!