2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Széthullóban az ellenzéki összefogás

Széthullóban van az ellenzéki összefogás az ország több településén is. Gödön trágárságig ment az ellenzéki belharc. Kisebbségbe került a momentumos polgármester, miután az ellenzék kettészakadt. A DK-LMP-Jobbik-tömb külön frakciót alakított és a Fidesszel együtt csökkentette Balogh Csaba hatalmát. Szolnokon két képviselő is kilépett az ellenzéki tömörülésből.

  • Széthullóban az ellenzéki összefogás

"Hatvan ember irányítása már jó referencia a polgármesterséghez".

Így kampányolt még tavaly Göd azóta már megválasztott polgármestere.

A közel 30 éves Momentumos politikus hiába nyerte el az ellenzéki összefogás színeiben a polgármesteri széket, a koronavírus alatt már azt mondta, ha nem váltják le a DK-s és LMP-s alpolgármestereit, akkor megnyirbálja a jogköreiket. Balogh Csaba azzal indokolta, hogy az ellenzéki alpolgármesterek sokba kerülnek, de keveset dolgoznak.

A legutóbbi testületi ülésen viszont fordult a kocka. Gyurcsány-párti alpolgármestere trágár szavakkal támadta a polgármestert. Lőrincz László szerint Balogh alkalmatlan emberileg és politikailag is a polgármesterségre.

Négy ellenzéki képviselő szerint is Balogh „autoriter vezetési modellje nem demokratikus, az elmúlt időszakban az őt támogató pártok és saját frakciótársai ellen fordult. Ezért a Jobbik, a DK, és az LMP képviselői közös frakciót alakítottak.

Az LMP országgyűlési képviselője szerint – ez az ellenzéki összefogás eredménye. Ungár Péter emlékeztetett: tovább már nem lehetett tűrni a Momentumos polgármester vezetési stílusát.

Szolnokon is darabokra hullott az ellenzéki összefogás

 

Nem csak a Pest megyei Gödön – hanem Szolnokon is darabokra hullott az ellenzéki összefogás. Ketten is kiléptek a belső harcok dúlta ellenzéki frakcióból.

Az egyik kilépő a DK önkormányzati csoportjában politizált, a másik Ligeti József, aki civilként indult, mindketten a XXI. század frakciójában voltak. Ligeti szerint az ő kilépésükkel még nem állt meg a szétesés.

Ligeti azzal indokolta kilépését, hogy a Szolnoki Többség frakciószövetség pozíciókat osztogat magának és támogatóinak, embereket nevez ki és vált le nem szakmai alapon.

A kilépések után az ellenzéki frakcióban annyian maradtak mint a kormánypártiban, ezért a balliberális ellenzéki pártok már most azért aggódnak, hogy a független képviselők miként szavazhatnak majd a Szolnokot érintő kérdésekről.

 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!