2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Százezres jutalmak a szegedi városházán

Bruttó százezer forint rendkívüli jutalmat kaptak Szegeden a városházi és az önkormányzati cégek dolgozói Botka László MSZP-s polgármester és politikustársai kegyéből - írja a Magyar Hírlap.

  • Százezres jutalmak a szegedi városházán

A szegedi közgyűlés tavasszal elfogadott költségvetésébe szorította be Botka László szocialista polgármesternek a nyugdíjasok és általános iskolás gyermekek számára nyújtandó egyszeri, tízezer forintos támogatását, szeptemberi kifizetéssel. Ugyanakkor a Fidesz-frakció módosító indítványát, amely a támogatás mértékét tizenháromezer-ötszáz forintra emelte volna, elutasította. Államalapításunk ünnepe előtt az önkormányzati választáson a polgármesteri tisztségért újra ringbe szálló Botka László már sokkal nagyvonalúbb volt, a szocialista városvezetéssel együtt úgy döntött, hogy minden városházi dolgozónak, továbbá az önkormányzati cégeknél tevékenykedőknek is bruttó százezer forint rendkívüli jutalmat fizet ki.

A baj csak az, hogy az önkormányzati cégek üzleti ter­vében ez a kifizetés nem szerepelt, ezt nem tartalmazta Szeged város elfogadott költségvetése sem. Így aztán erősen kérdéses, hogy a rendkívüli kiadást, amely összességében több milliárd forint lehet, miként fogja kigazdálkodni a szegedi önkormányzat

– mondták a Magyar Hírlap városházi forrásai.

A lap szerint a megyei jogú várost tizenhét éve vezető Botka nagyvonalúsága kapcsán Szegeden mindenkinek a közelgő önkormányzati választás jut az eszébe, illetve ennek kapcsán kampányfogást emlegetnek. Mi mással lehetne magyarázni Botka és politikustársai döntését.

Botka indoklásként arra hivatkozott, hogy „Szeged jobban teljesít”. Csupán azt felejtette el, hogy az Orbán-kormány csaknem harmincmilliárd forint adósságot vállalt át a csődközeli helyzetben lévő megyei jogú várostól, így a szegedi önkormányzat tizenöt évre évi kétmilliárd forint szabad pénzforráshoz jutott.

A Magyar Hírlap emlékeztetett, 2017-ben Botka a nyugdíjasoknak adott tízezer forintos Erzsébet-utalvány miatt még a kormányt támadta, s maga emlegetett kampányfogást az országgyűlési választások előtt.

A mostani rendkívüli jutalomban a kvázi szavazatvásárlásnak tűnő jutalmazás mellett szerepet játszhat az is, hogy az önkormányzati kampányt megelőző időszakban a közvélemény-kutatási adatok az ellenzék további gyengülését mutatták. Ám egy ilyen váratlan és nehezen indokolható pénzszórás alkalmas lehet arra is, hogy elterelje a figyelmet a városháza körül kirobbant botrányokról, az ingyenesen osztogatott parkolóbérletek okán kitört botrányról, a Mars téri piac ügyében folytatott nyomozásról, vagy éppen az udvari beszállító vagyonőr cégeknél tartott házkutatásokról – jegyezték meg a lap szegedi forrásai.

Ráadásul az önkormányzati cégeknél történt, a város költségvetésében nem szereplő kifizetéseket Botkának még meg kell védeni az Állami Számvevőszék előtt is. Botka egyébként a 2014-es önkormányzati választás kampányában azzal támadta kormánypárti riválisát, hogy adományokból osztogatott burgonyát és hagymát, akkor ezt erkölcstelennek nevezte, pedig az nem közpénzből, hanem támogatók adományaiból történt.

Magyar Hírlap

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!