2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Századvég: átpártoltak az MSZP szavazói a Demokratikus Koalícióhoz

A Századvég Alapítvány kutatása azt mutatja, hogy az MSZP szavazói átpártoltak a Demokratikus Koalícióhoz (DK), utóbbi párt támogatottsága ugyanis a 60 év felettiek és a nyugdíjasok körében magas, amely körökben korábban a szocialista pártnak voltak stabil támogatói.

  • Századvég: átpártoltak az MSZP szavazói a Demokratikus Koalícióhoz

Az alapítvány az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, ezt az is alátámasztja, hogy az MSZP-Párbeszéd támogatottsága erőteljesen visszaesett e szegmensben: amíg a kutatásban megkérdezett hatvan év felettiek 14 és a nyugdíjasok 13 százaléka a DK-t, az MSZP-Párbeszédet csak öt-öt százalékuk támogatja.

Hozzátették, a DK politikája jelenleg sikeres, az európai parlamenti választásokon elért eredményének köszönhetően pedig - részben a politikai környezet számukra kedvező alakulása, részben pedig tudatos taktikai döntések miatt - a párt és Gyurcsány Ferenc minden korábbinál közelebb került ahhoz, hogy stabilan a baloldal vezető, idővel pedig kizárólagos erejévé váljon.

Kiemelték viszont, hogy a Demokratikus Koalíció sem tud olyan politikai üzeneteket megfogalmazni, amelyekkel a bizonytalan szavazókat megnyerhetné. A párt csak a többi ellenzéki erő fokozatos összeomlásából képes profitálni a leszakadó baloldali szavazók integrálásával - írták.

Az alapítvány szerint Gyurcsány Ferenc DK-elnök célja a többi ellenzéki erő teljes megsemmisítése és a politika élvonalába való visszatérésének előkészítése. A politikus ennek érdekében a hozzá kapcsolódó "példátlan elutasítottság" problémáját olyan szereplők - Dobrev Klára és Kálmán Olga - fókuszba helyezésével oldja fel, akik a balliberális szavazók körében népszerűek. Segítségükkel megnyerhetővé váltak olyan baloldali választók, akik Gyurcsány Ferencet ugyan elutasítják, de a párt irányvonalával azonosulni tudnak.

Az alapítvány kutatásában a megkérdezettek 74 százalékának inkább kedvezőtlen véleménye van Gyurcsány Ferencről, és mindössze 19 százalékuknak van inkább kedvező - ismertették.

Kitértek arra, hogy a volt miniszterelnök és pártja különösen nagy figyelmet fordít a mozgósításra és az intenzív kampánytevékenységre is, hogy profitáljon a többi ellenzéki erő - különösen az MSZP-Párbeszéd - "egyre kilátástalanabb" helyzetéből, amelyhez a Századvég Alapítvány szerint a nem megfelelően összehangolt kampányok, valamint stratégiai és kommunikációs hibák vezettek.

Az alapítvány közvélemény-kutatása júniusban ezer ember megkérdezésével készült.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!