2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Szanyi személyeskedő, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal üzent

Pártpolitikai kérdés lett az újév első újszülöttjének cigány származása. A Jobbik rasszista bejegyzése miatt a Gyurcsány-párt tiltakozott, a DK-t viszont a Párbeszéd Magyarországért ostorozta. A Magyarországot Brüsszelben képviselő Szanyi Tibor pedig kemény káromkodással támadt a radikálisokra.

A 2015-ben elsőként megszületett Rikárdó mellett azért persze szaporodik a magyar is – a többi között ezekkel a szavakkal köszöntötte az újévet a Facebookon a Jobbik alelnöke. Novák Előd párttársa nem találta szélsőségesnek az üzenetet, Hegedűs Lórántné szerint az alelnök csak a népesedési adatokra utalt.

„Most, hogy így mondja, sajnos úgy gondolom, hogy a magyarság korfáját tekintve ez a kijelentés […] hát, sajnos nem azt mondom, hogy nem így van” – mondta a jobbikos országgyűlési képviselő.

A Demokratikus Koalíció közleményben tiltakozott, Gyurcsány Ferenc és több párttársa pedig a közösségi oldalon jelképesen egy napra felvették a Rikárdó keresztnevet. A Párbeszéd Magyarországért viszont álságosnak tartja, hogy a DK az emberi jogok védelmezőjeként lép fel.

Az a Demokratikus Koalíció igyekezett most szolidaritást mutatni a romákkal, amely korábban Miskolcon a cigányozó Pásztor Albertet indította polgármesterjelöltnek – nyilatkozta telefonon Erőss Gábor, a PM elnökségi tagja.

Az újévi üzengetésbe a szocialisták európai parlamenti képviselője is beszállt, Szanyi Tibor egy bejegyzésében személyeskedő, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal üzent a Jobbik szimpatizánsainak.

„Szanyi Tibor magát minősítette, amikor a gój motorosokat meghívta Strasbourgba, illetve Brüsszelbe, úgyhogy ő, aki európai uniós közpénzből utaztatta a szélsőjobboldalt, most elég furcsa, hogy a szélsőjobboldal ellen uszít” – hangsúlyozta Erőss.

A Demokratikus Koalíció szóvivője is elhatárolódott az MSZP EP-képviselőjének bejegyzésétől. „Természetesen nem értek egyet ilyen típusú megszólalásokkal. Egy európai parlamenti politikus más módját is választhatná a tiltakozásnak, még akkor is, ha az indulat jogos” – mondta Gréczy Zsolt szóvivő.

Szanyi Tibor sértő hozzászólását néhány órán belül kitörölte a közösségi oldalról.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!