2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Szakértői csapattal vizsgálja az LMP a választási anomáliákat

Hír TV

2018. április 13., péntek 13:09, frissítve: péntek 13:12

Az LMP sem hagyja annyiban a választás csalásgyanús eseteit – erről beszélt a Reggeli járat Peron című műsorunkban a párt megválasztott országgyűlési képviselője. Csárdi Antal elmondta, hogy az LMP létrehozott egy jogászokból, informatikusokból és szakértőkből álló 50 fős csapatot az anomáliák kivizsgálására.

– Mi az LMP csalásbejelentője?
– Ugye azt kérjük az emberektől, azt kérjük a választóktól, hogy minden olyan érdekes, furcsa vagy egyértelműen jogszerűtlen helyzetet, amivel találkoztak a választások alatt, azt küldjék el nekünk.
– És akkor mit tesznek majd ezekkel?
– Összeraktunk egy körülbelül 50 fős csapatot, jogászok és informatikusok vegyesen, akik meg fogják vizsgálni, hogy azok az anomáliák, azok a mondjuk úgy, hogy különleges helyzetek, amikről egyrészt már tudunk, másrészt folyamatosan érkeznek hozzánk, azok kimerítik-e a választási csalásnak a fogalmát – fogalmazott.

 

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!