2021. július 29.,
csütörtök, Márta, Flóra napja

Szabó Tímea újra provokált az Országgyűlésben

Magyar Nemzet

2021. június 15., kedd 11:07

Szabó Tímea (Párbeszéd) napirend előtt azt mondta: az elmúlt 11 évben sok gyalázatos pillanat volt, de a mai nap biztosan a „történelem sötét lapjaira kerül”.

Szerinte a mai szavazás tökéletes összefoglalója lesz a Fidesz-KDNP kormányázásnak, mert az a lopásról, Magyarország kínai eladósításáról, az ellenzéki városok elleni bosszúról, a „magyar dolgozók rabszolgatartásáról” és a másokkal szembeni gyűlöletkeltésről szól. Úgy vélte: a kormányoldal megpróbálja összemosni a pedofil bűncselekményeket a mássággal, az emberek nemi identitásával, és gyűlöletet kelt „meleg honfitársaink ellen”.

Elvetemült, gonosz embereknek nevezte a kormányoldal képviselőit, és úgy fogalmazott: „nem a melegek veszélyesek a gyermekekre, hanem maguk”.

Közölte: a Párbeszéd „ebben a hitványságban” nem vesz részt, viszont a kormányváltás után megmutatja, milyen egy befogadó, elfogadó, szeretetre épülő társadalom, ahol mindenki azt szeret, akit akar. Hozzátette: az összes gyalázatos törvényt „eltörlik a föld színéről”. Addig is szégyelljék magukat! – mondta.

Az elnöklő Jakab István figyelmeztette a képviselőt, miután a pulpitusra egy kínai zászló mintájú Fidesz-logós molinót lógatott fel. Jakab István azt is közölte, hogy a képviselővel szemben a házszabály alapján intézkednek majd.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszában úgy fogalmazott:

ez az akció is bizonyítja, hogy az ellenzéki pártok egymással feltűnési versenyben vannak, mert érdemi mondandójuk nincsen.

Dömötör Csaba szerint a gyermekek védelme a pedofilellenes javaslat célja, amelynek értelmében szigorodik a Btk., emelkednek a büntetési tételek, és nem évülnek el a legsúlyosabb bűncselekmények. Ön melyiket nem támogatja? – fordult a Szabó Tímea felé.

Hangsúlyozta: a gyermekek védelme az állam alaptörvényből fakadó kötelessége.

Az államtitkár kijelentette: ha az ellenzék továbbra is a provokációk politikáját folytatja, akkor a kormányoldal állni fogja a vitát.

„Nem tudnak annyi gyűlöletet szórni ránk, hogy ne legyen erősebb a kötődésünk ahhoz a helyhez, ahová születtünk”

– fogalmazott Dömötör Csaba.

A pedofiltörvényről szavaz ma a parlament

Ma szavaz a pedofiltörvényről a parlament. A tervezet beterjesztője, Kocsis Máté korábban azt mondta: brutálisan kemény büntetésekre számíthatnak a pedofilok. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: a legsúlyosabb esetben olyan büntetést kaphat az elkövető, mint egy gyilkos.

Több mint húsz előterjesztésről végszavaznak ma a képviselők, köztük van az önkormányzati lakások kedvezményes megvételéről szóló javaslat és a jövő évi költségvetés tervezete is. Döntés várható a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról, és a Budapest Diákváros megvalósításáról is.

Magyar Nemzet - HírTV