2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Szabó feljelentést tesz, Hegedűs bírósághoz fordulhat

Hír TV

2018. február 15., csütörtök 19:49, frissítve: csütörtök 22:33

Feljelenti Hegedűs Zsuzsa alapítványát a Párbeszéd társelnöke. Az alapítvány közleményben reagált, eszerint ők is bírósághoz fordulhatnak, amennyiben a nyomozás nem talál bűncselekményre utaló tényeket.

A pártvezető levelet is írt a miniszterelnök bizalmas tanácsadójának – közölte a politikus a Hír TV Egyenesen című műsorában. Hegedűs Zsuzsától azt szeretné megtudni, mire költöttek el 220 millió forintot a civil szervezetnél.

Szabó Tímea szerint az alapítvány bejelentett címén már senki nincs, és lassan egy éve semmilyen tevékenységet nem folytatnak. Már ételosztás sincs, de a beszámolók alapján arra lehet következtetni, hogy Hegedűs Zsuzsa még mindig kapja az állami támogatást – állítja a politikus.

A képviselő azt is aggályosnak tartja, hogy miközben a kormány folyamatosan vegzálja a valós munkát végző civil szervezeteket, addig Hegedűs Zsuzsa kamualapítványa ellen a mai napig nem folyik vizsgálat.

Azoknak a naposcsibéknek, amiket számomra érthetetlen módon Spanyolországból hoztak be – nyilván irdatlan áron –, a kilencven százaléka másnap elpusztult. Ráadásul nem adtak takarmányt a csibékhez. A disznókhoz állítólag adtak valamennyit, de ez sem derül ki a beszámolókból, és nem is tanították meg semmire az embereket. Pedig az lett volna a cél, hogy az önfenntartást hosszú távúvá tegyék. Nem csak adni egy naposcsibét, hanem utána megtanítani azt is, hogy kell gazdálkodni – mondta Szabó Tímea.

Hegedűsék visszavágnak

Bíróságra megy Hegedűs Zsuzsa alapítványa, ha a Párbeszéd társelnökének feljelentése mögött nincsenek bűncselekményre utaló tények. A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány közleményében azt írja, a jogszabályoknak megfelelően minden évben elküldték pénzügyi mérlegüket a NAV-nak.

Hegedűs Zsuzsanna egyébként – miniszterelnöki megbízottként – havi bruttó egymillió forintot, szolgálati Audit és korlátlan benzinpénzt kap.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!