2019. április 20.,
szombat, Tivadar napja

Szabó Bálint elindul Botka László székéért

Hír TV

2018. december 6., csütörtök 10:37, frissítve: csütörtök 12:12

Elindul a jövő évi szegedi polgármester-választáson Szabó Bálint a szocialista Botka Lászlóval szemben.

A Mindenki Szegedért Mozgalom alapítója a Hír Televíziónak azt mondta: Szeged újjászervezéséhez, újjáépítéséhez helyi rendszerváltozás szükséges, amelyet a helyiek által kialakított program mentén, a kormányzattal együttműködve kívánnak megvalósítani. Szabó Bálint cége évek óta képviseli a Szeviép-károsultak egy részét. Az ügyben Szabó a közelmúltban újabb feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen, a jogász beadványát a Központi Nyomozó Főügyészség bírálja el.

„Úgy látom, hogy a jelenlegi szegedi városvezetés foglyul ejtette a várost és Szegedet a saját politikai túlélése érdekében használja. Nem szeretnénk tovább tétlenül nézni és egyfajta alternatívát kívánunk felállítani és felmutatni a jelenlegi városvezetéssel szemben. Illetve Szeged újjászervezéséhez, újjáépítéséhez egyfajta helyi rendszerváltoztatásra van szükség, amelynek az élére kívánunk állni” – emelte ki a Mindenki Szegedért Mozgalom alapítója.