2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Súlyos válságban a gyermekellátó rendszer

Hír TV

2018. március 13., kedd 08:14, frissítve: kedd 09:33

9 ezer forint jut egy gyerekre havonta az egyik vidéki, elzárt gyermekotthonban. Riasztás című műsorunk feltárta, milyen súlyos válságban van az ellátórendszer. Nem csak a pénz, a szakember is kevés. Mindennek a levét a gyermekek isszák meg, azok, akik amúgy is a társadalom perifériájára születtek. Magyarországon több mint 20 ezer gyermek él otthonokban.

Mélyponton az ellátórendszer, mesélte egy gyerekotthonban dolgozó nevelő a Riasztásnak. A nő vállalta, hogy feltárja a nyilvánosság előtt, hogyan veszi el az állam a gyerekektől a pénzüket. Azért, hogy finanszírozni tudják az ellátásukat.

– A gyermekotthonok ellátmánya két részből tevődik össze. Egy részből megkapják a gyermekek után járó családi pótlékot, amit az ellátmány bizonyos részével kiegészít az állam. Így egy csomó pénzt megspórolnak – magyarázta.

– A gyerekeket nagyrészt a saját családi pótlékukból tartják el. Ezt korábban a gyerekek számláján gyűjtötték azért, hogy ha kikerülnek az otthonból, legyen pénzük új életet kezdeni. Ma már a gyerekek családi pótlékából fizetik az intézmények fenntartását, azonban így nem érvényesül a személyre szóló felhasználás, amit viszont törvény ír elő. A gyerekek pénzét rezsire, fenntartási költségekre, és élelmiszerre költik – mesélte a nő.

Közben pedig a gyerekek éheznek, mondja a gyerekjogvédő. – Szakemberhiánnyal, képzettséghiánnyal, pénzhiánnyal küzd az ellátórendszer, és hát nagyon szomorú ezt mondani, de a tápláléklánc legalján a gyerekek vannak – fogalmazott Gyurkó Szilvia.

A helyzet egyre aggasztóbb, vélik a szakemberek országos szinten. De a legsúlyosabb a vidéki, elzárt otthonokban, mint például Szátokon. Alig kilencezer forint jut havonta egy gyerekre. Nagy részüket a felsőpetényi Almásy-kastélyból költöztették ide. Abból a kastélyból, amit nemrégiben Mészáros Lőrinc barátja, az OTP alapkezelő vezére vásárolt meg vadászat céljára – derítette ki a Célpont. Az otthonban körülbelül 40 gyerek él 12 fős csoportokban. Pedig Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszter azt ígérte, felszámolják az ilyen intézményeket.

A kormány közel 7 milliárd forintot különített el a fejlesztésre uniós forrásból, közölték ezt azután, hogy kiderült: a bicskei otthon igazgatója több gyereket is bántalmazott szexuálisan

– Egyébként is terveztük, hogy a bicskei otthont bezárjuk, és családi környezetbe költöztetjük a gyerekeket. Ezt a folyamatot gyorsítottuk föl az ismert esetek hatására. Bízom benne, hogy ennek a történetnek jobb folytatása lesz, mint az előző fázis volt – nyilatkozta korábban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Közben pedig az otthonokon belül is állandósultak a konfliktusok a gyerekek és a nevelők között. – Én ott látom a különbséget, hogy mondjuk olyan 2007, 2009 táján még arról szólt a dolog, hogy mondjuk érettségit, vagy szakmát ki tudunk-e sajtolni a gyerekekből. Jelenleg ott tartunk, hogy nagyon nagy probléma egyáltalán a nyolc osztálynak az elérése – jegyezte meg egy nevelő a Hír TV bűnügyi magazinjának.

Magyarországon több mint húszezer gyerek él otthonokban. A szakemberek abban egyetértenek, hogy a rendszer nem működik, és már azok a dolgozók is kiábrándultak, akik az életüket tették fel a szakmára és a gyerekekre.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!