2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Belföld

Súlyos balesetet okozott a munkásokat szállító busz

A maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be annak az autóbusznak a vezetőjével szemben, amellyel az elkövető kanyarodás közben nem biztosított elsőbbséget a vétlen tehergépkocsinak, az ütközés következtében hárman sérültek meg.

  • Súlyos balesetet okozott a munkásokat szállító busz

A vádirat szerint az autóbusz vezetője munkásokat szállított 2019. március 7-én 5 óra körüli időben Tokod lakott területén kívül, Tát felől Nagysáp irányába. A férfi haladása során útkereszteződéshez ért, ahol balra, Sárisáp irányába szándékozott kanyarodni. Az autóbusz vezetője besorolt a balra kanyarodást biztosító forgalmi sávba, ott megállt és elsőbbséget biztosított a szemközti forgalmi sávban egyenesen közlekedő, ismeretlen járműnek. Ezt követően a vádlott az autóbusszal megkezdte a balra kanyarodást, azonban nem biztosított elsőbbséget az ismeretlen jármű mögött, vele azonos irányba Nagysáp felől Tát irányába szabályosan közlekedő, és egyenesen továbbhaladni szándékozó tehergépkocsi részére, amely elé kanyarodott. A tehergépkocsi vezetője jobbra kormányzott, azonban az ütközést nem tudta elkerülni. A tehergépkocsi egyik utasának  nyolc napon belül gyógyuló lábszárának zúzódása,  egy másik utasnak nyolc napon túl gyógyuló sérülései, ezek között jobb könyöktörése keletkezett. A tehergépkocsi sofőrje is nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett el, a bal láb többszörös csonttöréssel és szövődménnyel járó sérülésének gyógytartama 1 év.  A sérülések ennél a sértettnél maradandó fogyatékosságot, és súlyos egészségromlást eredményeztek.

 

 

 

A vádiratban az ügyészség indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság az autóbusz vezetőjével szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki, valamint végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművezetéstől.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!