Egy önkéntes- adatbázis került ki az internetre, a több mint ötszáz fő adatait tartalmazó fájl az Átlátszóhoz is eljutott. A lap arról írt: a Tisza Pártnál történt a súlyos adatszivárgás.
Az Átlátszó szerint a lista készítője nem csak elérhetőségeket gyűjtött, hanem rögzítette azt is, kinek van tapasztalata online kampányban, van-e álprofilja a Facebookon, rendelkezik-e politikai múlttal, ha igen, milyennel, illetve a megjegyzések rovatban személyes megállapítások is szerepelnek.
„Picit furának tűnik, de nagyon érzékeny lelkű, segítőkész, odaadó. Több önkéntes munkát vállalt civil szervezeteknél”.
„Elkötelezett, egyéni vállalkozó, család fideszes”
- az Átlátszó szerint többek között ilyen leírások is szerepeltek a dokumentumban. Az online portál által megkérdezettek többsége azt mondta, hogy önkéntes szerződést kötött a párttal, amit online intéztek, ami azt erősíti meg, hogy a párt által kezelt adatok szivárogtak ki.
„Tud róla, hogy kiszivárogtak az adatok, olvasott róla a sajtóban, illetve a Tisza-sziget koordinátor is jelezte. Szép történet” – nyilatkozta egy önkéntes az Átlátszónak. A lap azt is hozzátette, a megkérdezettek többsége azt mondta, nem kaptak hivatalos értesítést arról, hogy az adataik harmadik félhez kerülhettek.