2023. 12. 04. Hétfő Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Sajtóklub 14:05

Belföld

Steiner Pál mást választott Bokros helyett

A liberálisok főpolgármester-jelöltje mellett tette le voksát az MSZP-s Steiner Pál. Az V. kerületi listavezető politikus annak ellenére kampányolt Bodnár Zoltán mellett, hogy pártja budapesti szervezete a Modern Magyarország Mozgalom jelöltjét, Bokros Lajost támogatja. A fővárosi szocialisták elnöke szerint ennek ellenére egységesen Bokros mellett állnak, Steiner Pál viszont úgy tudja, mások is inkább Bodnár Zoltánt támogatják a pártból.

Szokásos napi kampány-sajtótájékoztatóját tartotta a Deák téren Bodnár Zoltán, amikor megjelent Steiner Pál. Bár az MSZP V. kerületi listavezetője azt állította: véletlenül járt a téren, a találkozó mégis megszervezettnek tűnt:

Bodnár Zoltán: Te pedig az V. kerületben vagy.
Steiner Pál: Igen, én vagyok a listavezető.
Bodnár Zoltán: Gratulálok.
Steiner Pál: Köszönöm szépen.
Bodnár Zoltán: Kéz- és lábtörést. Eléggé egyetértettem azzal, amit mondtál… Ja, hogy minket vesznek?!

A szocialista Steiner Pál nem csak Bodnár Zoltán programjával értett egyet. Támogatásáról is biztosította a liberális főpolgármester-jelöltet, pedig pártja budapesti szervezete a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) jelöltje, Bokros Lajos mellé tette le voksát. A baloldali pártok ráadásul éppen Bokros miatt léptették vissza közös jelöltjüket, Falus Ferencet. „Bodnár Zoltánt alkalmas főpolgármester-jelöltnek tartom, és azt mondom, hogy aki Bodnár Zoltánra szavaz, az nem vesztegette el a szavazatát” – vélekedett Steiner Pál.

Kunhalmi Ágnes szerint nincs széthúzás az MSZP budapesti szervezetén belül. „Konfliktusok mindig vannak, de azok nem ilyen természetűek. Dehogy indult bomlásnak a párt, egységesebbek leszünk, mint valaha, és erősebbek is leszünk vasárnap után, mint valaha.”


Gréczy Zsolt nem kommentálta Steiner Pál akcióját. szerinte nem a DK, hanem az MSZP budapesti szervezetének a feladata, hogy számon kérje politikusaitól, ha külön úton járnak. „Két másik pártról van szó, mi Bokros Lajost támogatjuk, és azt reméljük, hogy a szavazók is ezt fogják tenni” – mondta Gréczy Zsolt.

Steiner Pál szerint azonban nem ő az egyetlen MSZP-s politikus, aki a budapesti szervezeten belül nem Bokros Lajos mellett kampányol. Azt azonban nem árulta el, a MoMa jelöltje helyett kit javasolt volna a baloldal főpolgármester-jelöltjének.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A DK is beállt Pécs polgármestere mögé + videó

A DK is beállt Pécs polgármestere mögé + videó

A balliberális polgármester DK-hoz való viszonyát jellemzi, hogy amikor Dobrev Klára tartott lakossági fórumot a városban, órákra megszakította az éppen zajló közgyűlést, mert feltétlenül meg akarta mutatni magát a hallgatóság soraiban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!