2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Varga-Damm Andrea nekiment Márki-Zay Péternek

Új színtéren ütötte fel konfliktus a fejét az ellenzék soraiban: Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője teljesen váratlanul, és szokatlanul keményen támadta meg Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi politikust. Többek között azt írta pénteki posztjában, hogy soha nem fog tudni megbízni benne, amiért ismeretlen célokból rendszeresen külföldre utazik, és pártjával nem azért vannak, hogy színpadot ácsoljanak neki. A jobbikos politikus bejegyzése azért is nagyon furcsa, mert nemrég még kifejezetten jónak bizonyult pártja és Márki-Zay kapcsolata.

  • Varga-Damm Andrea nekiment Márki-Zay Péternek

Annak ellenére, hogy az ellenzék hónapok óta azt kommunikálja, mennyire egységes, az utóbbi időszakban többször megmutatkozott, hogy komoly nézeteltérések húzódnak meg közöttük. Ennek leglátványosabb terepe a főváros, ahol a főpolgármester-jelöltség miatt két részre szakadtak, komoly viszály bontakozott ki a Karácsony Gergely (MSZP, Párbeszéd, DK és Momentum) és a Puzsér Róbert (Jobbik, LMP) vezette blokkok között. Pénteken egy idáig teljesen új színtéren ütötte fel konfliktus a fejét az ellenzék soraiban, amelynek akár komoly politikai hatása is lehet.

"Nem azért vagyunk, hogy másoknak színpadot ácsoljunk"

Mint ismert, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester egy ideje, látványosan kilépve a városvezetői szerepköréből, megcélozta az országos politikát. Hadházy Ákos országgyűlési képviselővel megalakította a Mindenki Magyarországa Mozgalmat, aminek a legfőbb célkitűzése az ellenzék sokadik egyesítési kísérlete az önkormányzati választásokra. A helyi Fidesz többször is bírálta Márki-Zayt azért, mert elhanyagolja a megyei jogú várost, és csak a személyes, országos politikai ambícióit tartja szem előtt. Ezúttal azonban nem a helyi Fidesztől, hanem meglepő módon a jobbikos Varga-Damm Andreától érkezett egy szokatlanul kemény hangvételű kritika. A Jobbik országgyűlési képviselője felindultan azt írta tegnapelőtti posztjában, hogy utoljára mondja el Márki-Zay Péterrel kapcsolatban, hogy

  • sosem fog megbízni benne, mert nem tudja, miért ment el külföldre, nem tudja, hogy ott mit csinált, és nem tudja, miért jött haza;
  • nem azért vannak, hogy színpadot ácsoljanak neki;
  • azt a munkát kellene végeznie, amivel a választók megbízták, azaz a polgármesterséggel. 

Egészen pontosan ezt vetette papírra Varga-Damm: "Utoljára mondom el, hogy mindenki értse: soha nem fogok bízni olyan emberben, akiről nem tudom, miért ment el külföldre, nem tudom, hogy ott mit csinált, s nem tudom, miért jött haza. Egyúttal mi nem azért vagyunk, hogy másoknak színpadot ácsoljunk ahelyett, hogy az illető végezné azt a munkát, amivel a választók megbízták.

A bejegyzés alatti hozzászólásokból kiderült, hogy Varga-Dammnak az is a baja a zavaros múltú (és jelenű) Márki-Zay Péterrel, hogy nem egyeztet az ellenzéki pártokkal. Színpad, csillogás, feladat-végrehajtás. - indokolt a jobbikos politikus.

Varga-Damm posztja azért is furcsa, mert nemrég még kifejezetten jónak bizonyult pártja és Márki-Zay kapcsolata. Mint utóbb kiderült, a független színekben induló hódmezővásárhelyi politikus gyakorlatilag a Jobbik jelöltje volt - a többi ellenzéki párt támogatásával - a tavaly februári helyi időközi választáson. A választási eredményvárón ugyanis megjelent többek között Szabó Gábor jobbikos pártigazgató, valamint a jobbikos Iránytű Intézet néhány munkatársa, amiből azt a következtetést lehetett levonni, hogy ők koordinálták és irányították a politikus kampányát. Kérdés, hogy a mostani kritika mögött Varga-Damm önálló akciója húzódik meg, vagy amögött komolyabb politikai szándék van. Az mindenesetre biztos, hogy Márki-Zay Péter körül mostanában látványosan sokasodnak a botrányok, ami egyre több ellenzéki szereplőnek kellemetlen lehet.

Úgy tűnik, a kétséges múltú és jelenű hódmezővásárhelyi polgármester kezd vállalhatatlan lenni az ellenzéki oldalon, legalábbis a Jobbiknál mindenképpen.

Origo

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!