2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Soltész: Tizenhatezernél is több óvodai férőhely létesült 2010 óta

Tizenhatezernél is több óvodai férőhely létesült 2010 óta, a programba bekapcsolódó katolikus és református egyháznak köszönhetően ez a szám több ezerrel fog növekedni a közeljövőben - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Székesfehérváron, az Olajfa református óvoda alapkőletételi ünnepségén.

  • Soltész: Tizenhatezernél is több óvodai férőhely létesült 2010 óta

Soltész Miklós kiemelte, hogy a református egyház tudatosan készítette elő óvodafejlesztési programját az elmúlt évek során, amelynek eredménye az új székesfehérvári óvoda is. Jelezte: a reformátusok országosan 30 milliárd forint támogatást kaptak, ebből több mint 3200 új óvodai férőhely jön létre úgy, hogy 47 új óvoda épül és tizenkilencet felújítanak.

Az államtitkár megjegyezte, hogy az új óvodaépület 393 millió forint támogatásból épül meg és száz kisgyereket fogadhat.

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy az elmúlt tíz évben a magyar kormány minden körülmények között a családokat és a gyerekeket helyezte középpontba, törekvései több területen hoztak számokkal is alátámasztható eredményeket.

Példaként említette, hogy a teljes termékenységi arányszám a 2010-es 1,25 százalékról 2019-re 1,49 százalékra emelkedett, a házasságkötések száma kilenc év alatt 80 százalékkal növekedett, a válások száma több mint 27 százalékkal csökkent ebben az időszakban, míg az abortuszok száma több mint 36 százalékkal csökkent tíz év alatt.

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke örömét fejezte ki, hogy a székesfehérvári Olajfa református óvoda megújult körülmények között végezheti szolgálatát a jövőben, és úgy nevelheti a gyermekeket Isten kegyelméből, hogy megismerjék az istenfélelmet. Rámutatott, "az istenfélelem nem azt jelenti, hogy félünk az Istentől, hanem féljük az Istent és elismerjük őt egyetlen úrnak, rá hagyatkozunk, s tőle várunk mindent".

Huszár Pál, a Magyar Református Egyház zsinatának világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka arról beszélt, hogy az építkezés minden bizonnyal az Úristen egyházának építését is szolgálja. Hozzáfűzte: a hit az Isten ajándéka, de a hozzá vezető út megrövidíthető többek között olyan intézményeken keresztül, mint egy egyházi óvoda.

Mészáros Attila (Fidesz), Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte, hogy amikor egy közösség intézmény alapításába, bővítésébe kezd, akkor ezzel új értéket teremt és csak olyan közösség tud értéket teremteni, amelynek szilárd alapjai vannak. Márpedig a székesfehérvári reformátusok közössége ilyen, az új intézményük pedig sokat fog segíteni az eljövendő nemzedékek nevelésében.

A sajtóanyag szerint a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramja keretében megvalósuló beruházás eredményeképpen, várhatóan jövő szeptemberben, már az új épületben fogadják a gyermekeket. Az új, mintegy 680 négyzetméteres épület átadásáig a meglévő óvoda folyamatosan működik, a régi épületet - miután megépült az új - el fogják bontani.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!