2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sokaknak hiú ábránd marad a kormány belengetett bőkezű segítsége

Hír TV

2018. május 20., vasárnap 08:37, frissítve: vasárnap 13:47

Hiába ígért a kormány tavaly ősszel havi plusz 50 ezer forint támogatást a nyugdíjas otthonápolóknak, olyan szigorú törvény lépett életbe januártól, hogy kevesen jutnak hozzá a pénzhez. A súlyosan sérült gyermeküket otthon ápoló szülők szerint diszkriminálták őket, ezért érdekképviseletük az ombudsmanhoz fordult.

„Olyan dühös voltam, hogy azt hittem hogy felrobbanok”

– fogalmazott egy csalódott édesanya Célpont című oknyomozó műsorunknak, aki 35 éve gondozza a gyerekét 24 órában, a kormány mégsem ismeri el a munkáját

„Mozgáskoordinációm sérült az oxigénhiányban” – mondja a lány, akit három és fél évtizede az édesanyja ápolja és látja el. A gondok már a cipőfűzőnél kezdődnek.

A kormány tavaly ősszel lengette be, hogy segít azokon a családokon, akik úgy élnek, mint Kigyós Beáék. Az ígéret szerint havonta ötvenezer forintos támogatást kapnak a nyugdíjuk mellé azok, akik legalább 20 évig otthon ápolták gyermeküket.

– Amikor hallották az ígéretet…?
– Nagyon örültem, nagyon örültem, őszintén. Na mondom, most kárpótolnak bennünket, mert borzasztó szegényesen éltünk – fogalmazott Kigyós Barnabásné, a sérült lány édesanyja.

Csakhogy a kérésüket elutasították, mert az asszony túl korán ment nyugdíjba. Nemcsak Beák bukták a havi plusz apanázst, az érdekvédők szerint az állami juttatás feltételei különösen szigorúak.

„Az ápolást végző személy nyugdíja megállapítását megelőző 20 évnek kell lenni, és az ápolással összefüggésben legalább 10 éve ápolási díjban részesültek, ebből a 10 évből legalább egy évnek emelt összegű vagy kiemelt ápolási díjnak kell lennie, illetve az ápolási díjat megelőzően pedig gyermekgondozási segélyben vagy gyermekgondozási ellátásban részesültek” – magyarázta Gulyásné Bölkény Ágota, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetség emberi jogi csoportjának vezetője.

A szomszédos országokban nemcsak, hogy többet kapnak az ápolók, hanem tevékenységük munkaként van elismerve, ezt akarják elérni a hazai civilek is. Az otthonápolás teljes körű problémájának megoldása már az új csúcsminiszterre vár, akit a kinevezése előtt kérdezhettek a politikusok.

„Az alapdíjat a jelenlegi megalázó 1500 forintos tavalyi emelés után mikor gondolnák olyanra emelni, hogy ezek az emberek, akik ilyen fontos munkát végeznek, rendesen meg legyenek fizetve?” – szegezte kérdését az LMP-s Ungár Péter Kásler Miklósnak bizottsági meghallgatásán.

A Balog Zoltánt váltó professzor választ nem adott, de még a kérdés elhangzása előtt, a parlamenti bizottsági meghallgatás elején tett megjegyzést az otthonápolás ügyére. „A legalapvetőbb érték az emberhez méltó életkörülmények biztosítása. Az a kiemelt cél, hogy csökkentsük a rászorulók számát és segítsük elő az idős személyek tartós ápolását, itt a feltételek biztosításáról van szó” – mondta.

Az nem derült ki, hogyan csökkentik majd a rászorulók számát, ami biztos, hogy ma Magyarországon több mint 12 ezer szülő ápolja otthon súlyosan-halmozottan sérült gyermekét. Az új törvény kirekesztő passzusai miatt a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége az ombudsmanhoz fordult, az alapvető jogok biztosától várnak megoldást a diszkriminációra.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!