2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Sok tízmilliós segítséget kap több település

Több mint 376 millió forint vis maior támogatást ítélt oda a napokban Pintér Sándor belügyminiszter, amelyből 27 település kap központi segítséget – erről adott tájékoztatást a Kormány.hu.

  • Sok tízmilliós segítséget kap több település

A legnagyobb forrást, két tételben összesen 72,6 millió forintot a Győr-Moson-Sopron megyei Écs kapja, míg a Vas megyei Hegyháthodász önkormányzatának is több mint 44,2 millió forintot juttat az állam. A Zala megyei Vindornyaszőlős pedig 29 millió forintot kap.

Kercsmár Kálmán, Hegyháthodász polgármestere lapunknak elmondta, az utóbbi időben többször esett nagyobb mennyiségű csapadék a településen.

– A felhőszakadások miatt megindult a partfal, amely veszélyezteti a közműveket, így a villanyt, a vezetékes vizet, a gázt és a csatornát is. Sőt a lakóházakat is érinti a probléma, mert ha megindulna egy villanyoszlop, akkor az épületek tetejét is magával ránthatná – fogalmazott. Hozzátette: a vis maior támogatást a partfal megerősítésére kapják.

Pintér Sándor idén már hatszor döntött vis maior támogatásokról, a korábbi öt alkalommal összesen több mint 2,4 milliárd forint segítséget kaptak a bajba jutott önkormányzatok.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.
Két óra alatt összegyűlt a szükséges számú aláírás + videó

Két óra alatt összegyűlt a szükséges számú aláírás + videó

Még délelőtt összegyűlt a szükséges számú aláírás Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségéhez! - jelentette be Hidvéghi Balázs. A Fidesz főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke hozzátette: most összesítik az íveket, és délután le is adják azokat a Nemzeti Választási Irodában.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!