2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Simon-ügy: megdőlt az egyik bizonyíték

Hír TV

2018. február 2., péntek 15:58, frissítve: péntek 17:56

Megdőlt a volt MSZP-s elnökhelyettes, Simon Gábor ügyében az egyik bizonyíték. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a volt politikusnak adott igazat egy adóhatósági határozattal kapcsolatban. Simon azt a NAV-határozatot vitatta, amely megbecsülte, mennyi adót kellene fizetnie a külföldi számlákon tartott pénze után. A mostani bírósági döntés fordulatot jelenthet a büntetőügyben is.

Simon Gábor volt szocialista politikus egyik perében döntött ma a bíróság. Simon azért pereskedett az adóhatósággal, mert nem értett egyet azzal a határozattal, amiben a NAV megbecsülte, mennyi adót nem fizetett be 2008 és 2012 között. A bíró Simonnak adott igazat, az adóhatóság határozatát megsemmisítette.

Az adóhatósági határozat elleni per a büntetőügy egyik mellékszála.

Simon Gábor ellen 2014-ben indult nyomozás – a választási kampány hajrájában tartóztatták le. Két évvel később emelt vádat ellene az ügyészség: szerintük az MSZP volt elnökhelyettese a 2008 és 2012 közötti vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel, miközben Svájcban, majd Ausztriában nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból több száz millió forintnak megfelelő devizát helyezett el, amelyek után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást.

Az adóhatóság becsléssel állapította meg az okozott kárt, ami szerintük 128 millió forint volt – ezt a határozatot helyezte most hatályon kívül a bíróság.

„A két ügy, bár párhuzamosan zajlik, nyilvánvalóan összefüggésben áll egymással. A legegyszerűbb és legfontosabb összefüggés talán az, hogy a most hatályon kívül helyezett határozat, mint okirati bizonyíték szerepel” – nyilatkozta Orosz János ügyvéd.

Vagyis gyakorlatilag megdőlt az egyik Simon ellen szóló bizonyíték.

A büntetőügy tárgyalásán a költségvetési csalás vádpontban már korábban is ártatlannak vallotta magát a volt politikus. „A Központi Nyomozó Főügyészség 1018/2013/353-I szám alatt előterjesztett vádiratában foglalt vádirati tényállást teljes egészében vitatom, és kijelentem, hogy a terhemre rótt bűncselekményeket nem követtem el, ártatlannak vallom magamat” – fogalmazott korábban az MSZP volt elnökhelyettese.

Simon Gábor ellen egy másik eljárásban csalás és hamis okirat felhasználása volt a vád. Ebben az ügyben a bíróság jogerősen is kimondta Simon bűnösségét, de a bűncselekményt olyan enyhének minősítette, hogy semmilyen büntetést nem szabott ki, mindössze megrovásban részesítette a korábbi politikust.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!