2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Simicskó: a fiatalok haza iránti kötődését erősítik a honvédelmi táborok

A fiatalok haza iránti kötődését erősítik a honvédelmi táborok - hangoztatta a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos pénteken a Szolnok-Szandaszőlős repülőtéren rendezett repülőtáborban.

  • Simicskó: a fiatalok haza iránti kötődését erősítik a honvédelmi táborok

Simicskó István úgy fogalmazott: a haza védelme nemzeti ügy, fontos, hogy a fiatalok kötődjenek a nemzeti közösségükhöz, a hazához, annak védelméhez, a Magyar Honvédséghez, ezért is fontosak a honvédelmi táborok.

A kormánypárti politikus, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke az egyhetes tábor zárónapján elmondta: a szövetség 4,6 millió forintos támogatásával megvalósuló repülőtábor célja, hogy a katonai repülőszakma megismertetésén keresztül megszólítsa a repülés iránt érdeklődő fiatalokat, valamint erősítse a honvédség, a haza iránti kötődést.

A táborban ezen a héten húsz fiatal vett részt, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, a jövő héten pedig 14-18 éves fiatalok érkeznek a táborba - fűzte hozzá. Mint mondta, bízik abban, hogy a jövőben még több hasonló tábort tudnak szervezni, mert pótolni kell a nemrég újraindított magyar pilótaképzésben a több évtizedes lemaradást, illetve az élményszerű képzésben részt vevő fiatalok sokkal inkább kötődnek majd a katonai repüléshez és Magyarország biztonságának erősítéséhez.

Simicskó István Szolnokot "igazi katonavárosnak" nevezte, mondván, Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester mindenben segítette a Magyar Honvédségnél megkezdett munkát és az elindított fejlesztéseket.

Szalay Ferenc a sajtótájékoztatón méltatta a Honvédelmi Sportszövetség, a helyi honvédelmi sportegyesület és az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis munkáját Szolnok-Szandaszőlősön a sportrepülés és a kisgépes repülőoktatás újraindítása érdekében.

Jelezte: repülőműszaki képzés indul hamarosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szolnoki campusán, kiegészítve a légijármű-vezető és a katonai repülésirányító szakági képzést.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szakmai rendezvénysorozat a kkv-szektor fejlesztésére + videó

Szakmai rendezvénysorozat a kkv-szektor fejlesztésére + videó

Április 17. és május 29. között országos road-showra indul a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Kavosz, amihez médipartnerként kapcsolódik a Világgazdság is. A Napi Aktuálisban arról kérdeztük Szajlai Csabát, a Figyelő és a Világgazdság főszerkesztőjét, hogy mi a témája ennek a beszélgetéssorzatnak. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!