2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Simicska: Ez a jogállam győzelme

2015. szeptember 17., csütörtök 13:45, frissítve: csütörtök 19:22

Simicska Lajos a jogállam győzelmének tartja, hogy egy bírósági döntés értelmében a Közgép újra indulhat közbeszerzéseken.

„Aki megpróbál átlépni a jogállam keretein, azt később, ha kikerül a hatalomból, számon fogják kérni, és a börtönben fog megrohadni” - ezt Simicska Lajos nyilatkozta az Indexnek, azzal összefüggésben, hogy cége, a Közgép újra indulhat a közbeszerzéseken.

Tegnap ugyanis a bíróság felfüggesztette a közbeszerzési döntőbizottság határozatát, amely a Közgépet három évre eltiltotta volna a pályázatoktól. Simicska a Klubrádiónak adott interjújában a jogállam győzelmének nevezte a bíróság döntését, mert szerinte a Közgépet politikai bosszúból akarták kizárni a közbeszerzési eljárásokból.

– Úgy gondolom, hogy ez egy politikai akció része.
– Azt kiszámolták már, hogy körülbelül mekkora vesztesége volt február óta a Közgépnek?
– Nem, őszintén szólva nem számoltam ki semmit. Ha az ember bizonyos döntéseket hoz az életéről és az irányvonalról, meg amit kell csinálni, akkor azt nem feltétlenül milliárdokban méri. Ennek ellenére örülök, hogy bizonyos területeken alapvetően a dolgok úgy működnek, ahogy egy jogállamban működni kell - mondta el Simicska Lajos a Klubrádiónak.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!