2021. 09. 17. Péntek Zsófia napja
Jelenleg a TV-ben:

Mozaik

Következik:

Hírek 10:00

Belföld

Sikertelen forgalmi vizsga után okozott közlekedési balesetet

A gyanú szerint a 30 éves férfi megbukott a forgalmi vizsgáján, majd iszogatni kezdett és úgy döntött, hogy jogosítvány nélkül, ittasan kezd kocsikázni. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2020. november 7-én 10 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a 4215-ös számú úton, Biharkeresztes külterületén balesetet szenvedett egy személyautó. A bejelentő elmondta, hogy nagy sebességgel előzte meg őt egy gépkocsi, azonban a sofőr nem tudta befejezni a manővert, lesodródott az útról, majd a tetejére borulva állt meg.

A jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett a balesetben, így a rendőrök még a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak vele szemben. A készülék pozitív értéket mutatott, ezért a biharkeresztesi lakost előállították a rendőrkapitányságra további mintavételre.

A 30 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a felelősségét a baleset okozásáért és azt is elmondta, hogy valóban alkoholt fogyasztott mielőtt a volán mögé ült. Magyarázata az volt, hogy a történtek előtt megbukott a forgalmi vizsgáján és elkeseredésében iszogatni kezdett. Vezetési tudásáról egyébként azért kellett újra számot adnia, mert korábban ittas járművezetés miatt elvették a jogosítványát a hatóságok. A sikertelen vizsga után iszogatni kezdett, majd hazament és elindult az autójával kocsikázni.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség miatt folytatott vele szemben nyomozást. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték az ügyben és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Soros kottájából olvasott Karácsony

Papírról olvasva tartott angol nyelvű konferenciát Karácsony Gergely a budapesti CEU épületében. 2021. szeptember 17.

Orbán Viktor: Jövőre sikerülhet helyrehozni az őszödi beszéd okozta gazdasági bajokat

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozott. 2021. szeptember 17.

2006, Őszöd: 15 éve került nyilvánosságra Gyurcsány gyalázatos hazugságbeszéde

Miután kiszivárgott a botrányos, trágár hangfelvétel, Gyurcsány terrorral és erőszakkal akarta megtartani a hatalmát. 2021. szeptember 17.

Legfrisebb híreink

Műsorok

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.

Sajtóklub - ajánló

Egyedi hangvételű elemzés újságírókkal. Hétfő esténként 21.05-től a Hír TV műsorán.

Publi Cafe - ajánló

A hétköznaponként jelentkező Publi Cafe politológusok és publicisták segítségével vizsgálja politika és a média szerepét. 20 óra 5 perctől.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!