Az európaiak az illegális migráció helyett a családokat támogatnák
Az illegális migráció jelentette kihívások 2015 óta fokozott hangsúllyal jelennek meg az európai közbeszédben. A kontinens balliberális erői, illetve a balra tolódó jobboldali pártok – jövőbeli potenciális szavazókat látva az Európába áramló tömegekben – évek óta bevándorláspárti retorikát követnek. Ezzel párhuzamosan a Századvég Európa Projekt nevű, az EU 27 tagállamára és az Egyesült Királyságra kiterjedő közvélemény-kutatása rávilágít, hogy az európai polgárok háromnegyede (75 százaléka) aggasztónak gondolja az illegális migránsok beáramlásának problémáját, továbbá 2016 és 2020 között 47-ről 57 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a legtöbb migráns gazdasági céllal, valamint szociális juttatások reményében érkezik Európába. Kérdéses, hogy a bevándorláspárti politikai érdekeket artikuláló brüsszeli elit mennyiben veszi figyelembe az európaiak említett fenntartásait az illegális migrációval összefüggésben.
Az európai kereszténydemokrata pártok politikájában évtizedeken keresztül kitüntetett szerepet töltött be a családok támogatása és védelme. Megfigyelhető azonban, hogy a bevándorló-hátterű szavazói rétegek dinamikus növekedésével párhuzamosan számos nyugat-európai jobboldali politikus szemében leértékelődött a család intézménye, és – a baloldalhoz hasonlóan – a migrációban vélik felfedezni a népességfogyás megállításának eszközét. A Századvég felmérése szerint azonban az uniós és brit válaszadók több mint kétharmada (69 százaléka) a belső erőforrásokra történő támaszkodást és a helyi családok támogatását részesíti előnyben, a bevándorlás ösztönzése helyett. Kifejezetten a demográfia változások szempontjából vizsgálva a kérdést elmondható, hogy az európaiak 57 százaléka úgy véli, hogy a népességfogyást nem a migráció elősegítésével, hanem a gyermekvállalás ösztönzésével kell megállítani. Miközben tehát Európa-szerte világos választói igény mutatkozik a családbarát politika következetes képviseletére, az Európai Bizottság és az Európai Parlament politikájában a migráció támogatása jut hangsúlyosabb szerephez.
Európa tartópillérei: erős nemzetállamok és kereszténység
Különösen a 2019-es európai parlamenti választások kampányában jelentek meg azok a balliberális hangok – hazánkban is –, amelyek további hatáskörök átruházását célozták a brüsszeli szervek javára (és a nemzetállamok rovására) annak érdekében, hogy megvalósulhasson az „Európai Egyesült Államok” koncepciója. A Századvég Alapítvány kutatása rámutat, hogy az európai polgárok relatív többsége (49 százaléka) a tagállamoknak adna több hatalmat Brüsszel felett, valamint 2019 és 2020 között 20-ról 18 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik elsősorban európainak, és nem a saját országukhoz tartozónak tartják magukat. Miután az uniós és brit megkérdezettek több mint háromnegyede (77 százaléka) a nemzeti elköteleződést ítéli fontosabbnak, kijelenthető, hogy nem alakult ki olyan európai identitás, amely jelentőségében felülírná a nemzeti hovatartozás fontosságát, holott ez fundamentális feltétele lenne a brüsszeli hatalom elsőbbségét hirdető „európai szuperállam” létrehozatalának.
Európa hagyományos arculatának az erős nemzetállamok mellett kulcsfontosságú eleme a keresztény gyökerek megőrzése. A Századvég felmérése szerint az európai válaszadók többsége (55 százaléka) megőrizné Európa keresztény kultúráját és hagyományait, míg a kereszténységen való túllépést támogatók aránya 35 százalékra tehető. A nyugat-európai jobboldali erők baloldali fordulata, a muszlim hátterű migráció ösztönzése szükségszerűen maga után vonta a kereszténység iránti elkötelezettség európai gyengülését, mely folyamat visszafordítása a formálódó magyar-lengyel-olasz jobboldali értékszövetség kiemelt feladatává válhat.
Küzdelem az antiszemitizmus ellen
Mind az európai baloldal, mind a jobboldal hosszú időn keresztül természetes szövetségesként kezelte a zsidó közösségeket, illetve politikai alapvetésként rögzítette az antiszemita megnyilvánulások elutasítását. Az aktuálpolitikai érdekek alakulása, valamint az Európába érkező, gyakran antiszemita érzületű tömegeknek való megfelelési igény azonban ezen a téren is változásokat hozott. Ennek fényében kevésbé meglepő, hogy a Századvég közvélemény-kutatása szerint az európaiak 24 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy zsidóként nem érzi, illetve nem érezné magát biztonságban, valamint minden negyedik európai polgár (a megkérdezettek 25 százaléka) úgy látja, hogy tapasztalható különbségtétel a zsidó emberek és a nem zsidók között. Könnyen belátható, hogy egy új európai jobboldali közösség új távlatokat nyithatna a zsidóság biztonságának garantálásához, az antiszemitizmus elleni hatékonyabb európai küzdelemhez. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a hazai zsidóság 2010 óta a reneszánszát éli, ami jelzi, hogy a deklarált értékek következetes megvalósítása eredményre vezet.
Mindezek alapján megállapítható, hogy több, kifejezett választói igényről az Európai Bizottság, illetve az Európai Parlament nem vesz tudomást. Miután a korábban markánsan kereszténydemokrata, jobbközép erők a balliberális oldal kívánalmainak kezdtek el megfelelni, széles választói rétegek maradtak pártképviselet nélkül európai szinten, a pártstruktúrák eltolódásához ugyanis nem igazodtak maradéktalanul a választópolgárok. A körvonalazódó jobboldali értékközösségnek így reális esélye van megszólítani azokat a választókat, akik továbbra is fontosnak ítélik Európa hagyományos arculatának megőrzését.
Századvég
