2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Belföld

Semmi sem akaszthatja meg a Jobbik és a baloldal nászát

Az újabb jobbikos botrányt sem akarták kommentálni az ellenzéki pártok. Bár az elhangzottakat volt aki elítélte, az együttműködést továbbra sem zárják ki.

  • Semmi sem akaszthatja meg a Jobbik és a baloldal nászát

Így reagált Szanyi Tibor a Jobbikos politikus kijelentéseire. A szocialista EP-képviselő szerint azonban ennek ellenére technikai megállapításokat továbbra is lehet kötni a Jobbikkal az őszi önkormányzati választások előtt.

Nyilván nem engedhet meg, kétség nem fér hozzá, dehát látszik, hogy mégiscsak megengednek egyesek maguknak ilyesmit, hát én ettől hányok– mondta Szanyi Tibor. 

A DK addig nem hajlandó foglalkozni a jobbikos politikusok nyugdíjasokat gyalázó mondataival, amíg a bíróság is el nem marasztalja a pártot.

A per végén fogjuk meglátni, hogy mi a valóság, úgy látjuk, hogy ezután kell majd a Jobbiknak választ adni, hogy ha tisztázódott. Az LMP-ben ilyen kifejezéseket nem engednek meg, ennyit mondott a párt elnökségi tagja, további kérdésekkel a Jobbikhoz irányított minket– válaszolta Arató Gergely a DK országgyűlési képviselője. 

Én úgy tudom, hogy a Jobbiknak az ilyen kérdésekre már saját sajtótájékoztatót üzemeltet, javaslom, hogy ezeket a kérdéseket ott tegye föl– Turcsán Szabolcs, az LMP elnökségi tagja. 

Mi meg is próbáltuk kérdéseinket feltenni a Jobbikos Rig Lajosnak, de a politikus nem volt hajlandó kommentálni pártársai nyugdíjasokat szidalmazó kijelentéseit.

Még egyszer elmondom és gondolom ön is látogatója ennek a rágalominfonak, amit minden egyes hónapban legalább kétszer megtartanak, azért van az a rágalominfo, hogy az ilyen kérdésekkel az ilyen fontos ügyeket ne lehessen úgymond szőnyeg alá söpörni, é rossz irányba elterelni– mondta Rig Lajos a Jobbik országgyűlési képviselője.

Nem ez az első eset, hogy a Jobbik így beszél a nyugdíjasokról, ez a párt igazi arca - ezt mondta a Fidesz frakcióvezetője, amikor a kiszivárgott hanganyag hitelességéről kérdezték.

Én nem tudom elképzelni, hogy bármilyen szöveget meg lehet úgy vágni, hogy ezek a szavak tulajdonképpen nem is hangzottak el és szóösszetételek. Az a helyzet, hogy a Jobbikról nem először derül ki, hogy lenézi az embereket, és le nézi az idősebb embereket, a nyugdíjasokat is– véli Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője. 

Harrach Péter a KDNP frakcióvezetője azt mondta, ez egy régen bevált módszer, hogy ha valaki egy gazságot elkövet, akkor azt megpróbálja az ellenfélre áthárítani, régebben ezt a baloldalról láthattuk, de most már a Jobbik is ezt műveli.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!