2022. 01. 28. Péntek Károly, Karola napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Sporthírek 12:50

Belföld

Sápi Attila halott lehet, kérdés: ki és miért ölte meg

Sápi Attila zuglói szocialista önkormányzati képviselő minden valószínűség szerint halott, hiszen semmilyen digitális nyomot nem hagyott maga után 2016. január 5-i eltűnése óta. Egy biztos, a politikust megfenyegethették és meg is verték, mielőtt nyoma veszett - írja a Magyar Nemzet.

Ma öt éve, hogy nyomtalanul eltűnt Sápi Attila, az MSZP zuglói önkormányzati képviselője, aki vélhetően már nincs az élők sorában. Ugyanúgy járhatott, mint Katzenbach Imre, aki tíz éve tűnt el, majd tavaly kiásták holttestét egy erdőben. Az eddigi adatok szerint Katzenbachot félmilliárd forintért, valamint azért ölték meg, hogy a szocialista–liberális kormány egyik botrányában, az Eclipse-ügyben ne tudjon terhelő vallomást tenni társaira.

Sápi Attilát – aki a kerületi alapszervezetet vaskézzel irányító Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő személyes felfedezettjeként lett zuglói önkormányzati képviselő – a BRFK továbbra is eltűntként keresi. A férfit a hatóságok a körözési törvény alapján 2106. január 5-ig biztosan keresni fogják, ha addig nem kerül elő élve vagy holtan.

Az eltűnésekor 43 éves szocialista politikus őrző-védő cége klasszikus körbetartozós lenyúlás részese volt; a céget Sápi eltűnése után az adóhatóság felszámolta és törölte a cégjegyzékből. Kiderült, hogy a Toro Security System Vagyonvédelmi Kft. legalább 176 millió forint kárt okozott az államnak. Azt, hogy ez a pénz végül kinél, kiknél landolt, nem sikerült megállapítani. Az indíték így adott, ennyi pénzért vagy éppen azért, hogy ne tudja elárulni a körbetartozási lánc szervezőjét, haszonélvezőjét, megölhették - írják.

Tény, hogy Sápit az eltűnése előtti napokban megverték, amiről a Privát Kopó című bűnügyi portál írt, és az információt a rendőrség sem cáfolta. A lap szerint Sápi aznap váratlanul megjelent az egyik hölgyismerőse budai lakásán, és az éjszakát is ott töltötte.

„Attila nagyon zavartan viselkedett, kérdésemre, mitől keletkeztek a testét borító sérülések, csak annyit válaszolt, hogy verekedett. Azt, hogy milyen okból és kivel, kikkel került összetűzésbe, többszöri kérdésemre sem árulta el”

– magyarázta a portálnak a fiatal nő. A cikkben elhangzottak alapján egyáltalán nem zárható ki, hogy a verés figyelmeztetés volt, hogy a szocialista politikus tartsa a száját.

Sápi Attila az eltűnése óta semmilyen nyomot nem hagyott az interneten, nem kereste hozzátartozóit, barátait, ismerőseit, elvtársait, nem is üzent nekik.

Amennyiben még él, lehetséges, hogy egy olyan országba menekült, ahol személyazonosságot váltva el tudott tűnni ellenségei és a magyar hatóságok elől. Egy eltűntek felkutatására szakosodott magánnyomozó szerint a hosszabb ideig sikeresen bujkáló bűnözők évekig meg tudják állni, hogy ne keressenek senkit a régi életükből. Aztán akár évtizedekkel később már annyira biztonságban érzik magukat, hogy keresni kezdik a kapcsolatot a családjukkal vagy éppen volt szeretőjükkel. Ám napjaink digitális világában minden hírközlést, internetet használó hagy valamilyen nyomot maga után. Egyetlen sms, e-mail, üzenet, telefonhívás elég ahhoz, hogy a szakember – rendőr, titkosszolgálati elemző, magánnyomozó – megállapítsa, él az eltűnt, sőt azt is, hogy hol bujkál. A bűnözők fejével gondolkodó nyomozók pedig pontosan tudják, hogy például Sápi kivel keresné a kapcsolatot, ha még élne.

Arra semmilyen adat nincs, hogy a szocialista politikus él. De ha élne, hova is mehetne? – tette fel a kérdést a Magyar Nemzet által megkérdezett magánnyomozó. Például a donyecki térségbe, ahol jelenleg is háború zajlik? Azt tudjuk, hogy Sápi két jó barátja is ott halt meg. Erről maga a politikus posztolt a legnagyobb közösségi oldalon 2015. április 6-án. Azt írja a Facebook-bejegyezésében: „Most szóltak, két barátom halt meg Ukrajnában, amikor is nincs jelen pillanatban háború… Mit teszünk mi? Mit tehetünk mi?” – idézte az MSZP-politikust a magánnyomozó, aki szerint azonban kicsi a valószínűsége, hogy a háborús térségbe menekült volna a baloldali politikus - olvasható a cikkben.

Borbély Ádám: Nem hagyhatjuk, hogy a Vas megyei zűrös ügyek Zuglóban folytatódjanak

Az esetről Zugló választókerületi elnöke, Borbély Ádám is megemlékezett a közösségi oldalán.

Bejegyzésben azt kérte, hogyha valaki érdemi információval rendelkezik az eltűnt MSZP-s képviselő sorsáról, mihamarabb forduljon a nyomozó hatósághoz.

A baloldali összefogás pártjai sem nyugodhatnak bele véleménye szerint, hogy az ügy a mai napig nem oldódott meg, mivel előbb-utóbb a közös múlton is osztozniuk kell.

Nem hagyhatjuk, hogy a Vas megyei zűrös ügyek Zuglóban folytatódjanak és az eltűnés ennyi év távlatából is hosszan elnyúló árnyékot vessen kerületünk közéletére. Bízunk benne, hogy hamarosan kiderülhet, mi történt 2016. január 5-én

- szögezte le a kormánypárti politikus.

‼️ Ma 5 éve, hogy nyomtalanul eltűnt Sápi Attila, az MSZP zuglói önkormányzati képviselője. Ha valaki érdemi...

Közzétette: Borbély Ádám – 2021. január 5., kedd

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tombol a járvány

Itthon ma is meghaladta a 17 ezret a regisztrált covid fertőzöttek száma.

Ünnepel a Városligeti Műjégpálya

Szombaton ünnepli 152. születésnapját a Városligeti Műjégpálya. Az esemény egyfajta pótünnepség is lesz, mert a két esztendővel ezelőtti jubileumi emlékezés elmaradt a koronavírus-járvány miatt - tájékoztatta a Budapesti Sportszolgáltató Központ (BSK) az MTI-t.

Műsorok

A gyalázat napja

A Newsmax 42 perces dokumentumfilmje a Capitolium 2021. január 6-i ostromáról - Globál, szombat 23 óra, HírTV.

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.

Cseppben az élet – karácsonykor a HírTV műsorán

A fordulatos sorozat négy részben mutatja be Dr. Béres József feltaláló izgalmas, drámai sorsát, küzdelmeit, igazságszerető személyiségét. A lebilincselő történet december 25-én, 26-án, 27-én és 28-án este 21 órától megtekinthető a HírTV műsorán.

Kapcsolódó tartalmak

Városháza-gate: vallott az 1-es számú tanú

Úgy tűnik egyértelműen kijelenthető, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros Berki Zsolton keresztül gyakorlatilag minden követ megmozgatott, hogy vevőt találjon Budapest egyik legértékesebb ingatlanára.

Orbán Viktor: Egy bizonyos határon nem lehet túlmenni

Új elemeket is be kell építeni a családtámogatási rendszerbe, de erre csak akkor lesz lehetőség, ha kapunk még négy évet - erről is beszélt a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!