2024. 10. 14. Hétfő Helén napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Borsody László – a magyar kard géniusza 11:00

Belföld

Sajátságos DK-s „rokoni" viszonyok: Gyurcsány pótfia volt a kötcsei botrányhős

Gyurcsány „pótfia” balhézott Kötcsén – írta meg a Magyar Nemzet. A lap hozzáteszi: Gyekiczki Márton érdi balliberális önkormányzati képviselő volt az, aki „az ország kiárusítására” hivatkozva balhézott Kötcsén szombaton a miniszterelnök érkezésekor. Gyurcsány nemrég önmagáról Gyekiczki „pótapjaként” beszélt.

  • Sajátságos DK-s „rokoni

„Az ország kiárusítására” hivatkozva balhézott a miniszterelnök kötcsei megérkezésekor a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, a Demokratikus Lendület. A kis csapat vezéralakja Gyekiczki Márton érdi önkormányzati képviselő, DK-s politikus volt.

Gyurcsány Ferenc pártelnök július 20-án így írt róla:„Gyekiczki Mártonnak évek óta egyfajta pótapja is vagyok. Kitűnő fickó, sok okot ad büszkeségre. Mint kiderült, ő jelenleg a legfiatalabb önkormányzati képviselő az országban, ráadásul DK-s színekben. Na ne higgyék, hogy én indítottam el ezen az úton. Örömmel tettem volna, de e tekintetben már kész volt. És sem elindítani, sem eltántorítani nem lehetett. Tudja, mit akar. Nem miattam lett DK-s, hanem mindazért, amit képviselünk. Megingathatatlanul hisz az igazában és elszántan száll az elveiért harcba, olykor a hangos vitáktól sem retten vissza. Marci nagy reménységünk.”

A repülőteret külföldi kézbe kiárusító, az országot az IMF felé eladósító politikusnak a kötcsei akció is nagyon tetszett, megdicsérte érte az érdi képviselőjüket.

Nem csak ezért érdekes, hogy éppen az ifjúgyurcsányista politikus vádol másokat kiárusítással. Édesapja, a néhai Gyekiczki András a Bibó István Szakkollégium igazgatója volt, majd többek között az SZDSZ-es Kuncze Gábor és Demszky Gábor mellett is dolgozott. Gyekiczki előbbi mellett a privatizáció hőskorában kabinetvezetőként, utóbbinál irodavezetőként tevékenykedett, méghozzá az úgynevezett Hagyó-időszakban. A fővárosnál ekkoriban az Állami Számvevőszék alaptalan kifizetéseket talált.

Figyelemre méltó, hogy az SZDSZ-es munkatárs a 4-es metró beruházása kapcsán kijelentette: 21 milliárd egy 370 milliárdos beruházásnál nem sok tanácsadókra. Gyekiczki András szerint átlagos összegről van szó, amelyben hétmilliárd forint mérnöki tevékenységre ment el. Azt pedig az ÁSZ ellenőrei sem írták le az anyagban, hogy szerintük mennyi lenne az ideális tarifa – tette hozzá az RTL 2010-es beszámolója szerint.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Facebook

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!