2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Saját sofőr mellett 2,4 milliós fizetést is magáénak tudhat Jakab Péter

Miközben közel két és félmilliót keres havonta Jakab Péter, valamint egy antiszemita sofőr furikázza, addig a Jobbik elnöke meglehetősen erőltetett módon úgy próbálja mutatni magát az emberek előtt, hogy ő valójában egy teljesen átlagos életet élő kisember. Hiteltelen kampányával azonban lebukott, mert kiderült, hogy milyen nagy lábon él valójában a Jobbik elnöke - írja az Origo.

  • Saját sofőr mellett 2,4 milliós fizetést is magáénak tudhat Jakab Péter

Jakab Péter, a Jobbik elnöke, a Gyurcsány-koalíció egyik előválasztási jelöltje a legfrissebb adatok szerint március 1-jétől több mint 2,4 milliót fog keresni. Jakab persze mindezek mellett egyéb költségtérítésekre is jogosult,

de önmagában véve a több mint 2,4 milliós fizetés is világosan mutatja, hogy a Jobbik elnöke nagyon sokat keres

– írja az Origo.

A milliós fizetés mellett Jakabnak sofőrre is telik, azonban egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyiért furikázzák a Jobbik elnökét, mert azt a frakció pénzéből teszik.

A sofőrbotrányt még érdekesebbé teszi, hogy arra úgy derült fény, hogy Jakab kocsija karambolozott.

A Pesti Srácok arról írt, hogy a balesetező autót az a Hajnády Kristóf vezethette, aki Auschwitzban még a győzelem jelét mutogatta, majd a későbbi egri polgármester, Mirkóczki Ádám mellett találta meg a helyét. A jelek szerint Jakab Péterrel is közeli kapcsolatot ápolhat, ami arra enged következtetni, hogy

a Jobbik semmit nem változott az antiszemitizmus megítélésében.

A Jobbik-frakció – az adófizetők – pénzét pedig arra használja, hogy ismerőseit, barátait kifizesse. Például egy sofőri állással.

Jakab sofőrje elismerte, hogy ő volt a vétkes, ami a helyszínen készült videó alapján nem is igen kérdéses. A balesetet okozó kocsit, a Škoda Octaviát a Porshe Hungária Kft.-től lízingeli Jakab az adófizetők pénzén.

A fenti történések fényében még visszásabb, hogy az utóbbi időben kisemberként próbálja mutatni magát Jakab Péter. Ennek érdekében a közösségi oldalán parizerrel és Piros Arannyal pózolva próbálta elhitetni, hogy ő, úgymond, a kisembereket képviseli, valamint paprikás krumplival is látható. A milliós fizetés mellett nehezen hihető, hogy nem megrendezett jelenetet láthattunk a közösségi oldalán.

Origo

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!