2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Saját módszereire finnyás a Direkt36

A profin felépített híresztelésen túl semmiféle bizonyíték nincsen arra, hogy a magyar kormány törvénytelenül figyeltetett volna meg bárkit is. Ellenben tény, hogy a Pegasus-botrányt kirobbantó és generáló szerkesztőségek, illetve civil szerveztek egytől-egyig Soros György támogatását élvezik, az ügyben érintett egyes újságírókról pedig már évek óta feltételezik, hogy kapcsolatban állnak az amerikai titkosszolgálatokkal.

  • Saját módszereire finnyás a Direkt36

Az NSO nevű izraeli szoftvercég kémprogramját, a Pegasust arra használhatták, hogy magyar újságírókat, politikusokat, ügyvédeket hallgassanak le. A rendelkezésre álló adatok szerint a magyar kormány is az izraeli cég megrendelői között van – szándékai szerint így robbantotta a hírt vasárnap a Direkt36.hu, amely közölte azt is: az állítólagosan lehallgatott négy újságíró közül ketten, Panyi Szabolcs és Szabó András a portál munkatársai. Mivel semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a magyar kormány törvénytelenül figyeltetett volna meg bárkit is, érdemes megvizsgálni a váddal előhozakodó Direkt36.hu hátterét.

Szélsőséges és elfogult

A magyar kormánnyal szemben szélsőségesen és elfogultan kritikus Direkt36 többször is sikeresen „pályázott” a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítványoknál (OSF), így eddigi tudásunk szerint összesen 95 ezer dollárt kapott a világot behálózó szervezettől. Ezt korábban a portál sem tagadta, sőt saját szavaik szerint „nagyon büszkék vagyunk arra, hogy támogatásra érdemesnek találtak bennünket olyan szervezetek – köztük az OSF is –, amelyek a szabadságjogokért és az emberi egyenlőségért küzdenek világszerte”.

 

Érdemes továbbá felhívni a figyelmet arra is, hogy más, Soros György által támogatott „szerkesztőségekhez” hasonlóan a Direkt36 is messze a hagyományos újságírói munkán túli, inkább hírszerzési gyakorlatot folytat, ami valamiféle titkosszolgálati kapcsolatot feltételez. Itt jön a képbe az állítólagosan lehallgatott Panyi Szabolcs, akivel kapcsolatban már évekkel korábban arról cikkeztek: tevékenységére a magyar titkosszolgálatoknál is felfigyeltek, és azt feltételezik, hogy Panyi újságíróként amerikai titkos­szol­gálati csoportokhoz van bekötve, olyan csoportokhoz, amelyek jó kapcsolatokat ápolnak az amerikai Demokrata Párttal.

Tengerentúli tanulmányút

Egyébként cikkében maga a Direkt36 is, mintegy elővágásként beszámolt arról, hogy Panyi Szabolcs és Szabó András feltűnően sokat utazott Amerikába, utóbbi – több, jelenleg a 444.hu-nál dolgozó újságíróhoz hasonlóan – „tanulmányútra” ment a tengerentúlra.

„Közös pont a Direkt36 két újságírója esetében, hogy célponttá válásuk idején mindketten jártak az Egyesült Államokban. Panyi 2019 májusában Washingtonba látogatott, és a magyar–amerikai viszonyról szóló cikkeihez gyűjtött információkat, különösen egy korábbi cikkéhez tervezett folytatáshoz […] Panyi emellett Orbán Viktor és Donald Trump amerikai elnök 2019. májusi fehér házi találkozójáról próbált meg részleteket megtudni washingtoni útján […] Szabó június­ban vett részt az Egyesült Államokban tanulmányúton, amelyet az amerikai külügyminisztérium szervezett, és számos más országból vettek részt rajta újságírók és civil szervezeti vezetők” – esett túl a nehezén a vasárnapi bejelentéskor a Direkt36.

Titkosított kommunikáció

A portál elismerte azt is, hogy Panyi és Szabó „háttérbeszélgetéseket” folytattak érzékeny politikai témákról, bizalmas iratokat szereztek meg kormányközeli üzletekről, és igyekeztek az összegyűjtött és ellenőrzött informá­ciókból cikkeket írni. A munkájuk során – hasonlóan a Direkt36 többi munkatársához – titkosított kommunikációt lehetővé tévő telefonos applikációkat használtak. Így beszéltek a kollégáikkal, és így szervezték le az interjúalanyaikkal való találkozókat is, és ezen keresztül osztották meg cikkvázlataikat a szerkesztőikkel.

Hasonló „újságírói” módszereket alkalmaz egyébként az ugyancsak Soros György által támogatott Átlátszó is. Egyik legemlékezetesebb húzásuk az volt, amikor tavaly augusztusban „leleplezték” az Adrián nyaraló Szijjártó Pétert. A cikk meglehetősen furcsa körülmények között készülhetett.

Az alapján ugyanis a portál újságírója, Németh Dániel éppen – mint maga írta – „az Adrián, Horvátországban, Biograd Na Morutól 25 kilométerre délre, a Kornati-szigetek alatt, a szárazföldtől mintegy 15 kilométeres távolságra” csónakázott, ahol a külügyminiszter, és pont volt nála egy professzionális kamera is, amivel lefotózhatta őt.

Az már csak hab a tortán, hogy Panyi és Szabó állítólagos lehallgatását hogy, hogy nem, az Amnesty International (AI) biztonsági stábjának vizsgálata mutatta ki. Az AI a Soros György-féle OSI egyik zászlóshajója, amit a szervezet hosszú évek óta súlyos tízmilliókkal támogat.

 

Terrortámadások megelőzésére

– Az általunk gyártott platform életmentő, terrortámadásokat előz meg. Eszközeink az elmúlt években terrorakciókat akadályoztak meg Európában – közölte Salev Hulió, a Pegasus nevű kémszoftvert gyártó izraeli NSO-vállalat tulajdonosa az egyik izraeli kereskedelmi rádió kedd reggeli műsorában, amiről az MTI adott hírt. Tájékoztatása szerint csakis az arra méltó kormányoknak árulják terméküket, magánszemélyeknek nem. – Ellentétben egy fegyverrel, amelynek értékesítését követően nem lehet ellenőrizni a használatát, nekünk vannak olyan mechanizmusaink, amelyek észlelik, ha egy kormány megvásárol egy rendszert, majd visszaél vele, újságírókat, emberi jogi aktivistákat, a rezsim ellenzőit követi – fejtette ki Hulió. Hozzátette: voltak olyan kormányok, amelyeknek eladták a szoftvert, majd blokkolták a használatát, és abbahagyták velük az együttműködést. Mindezt egy átláthatósági jelentésben közzé is tették.

 

Magyar Nemzet

 

Fotó: Europress/AFP

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!