2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Robbantással fenyegetőző férfi ellen emeltek vádat

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a járványhelyzetre hivatkozva robbantással fenyegetőzött tavasszal egy fővárosi áruházban.

  • Robbantással fenyegetőző férfi ellen emeltek vádat

Az 54 éves férfi április 23-án azzal hívta fel a 112-es segélyhívót, hogy szerinte túl sokan tartózkodnak egy XIII. kerület áruházban. Délután ismét telefonált, akkor azt mondta: még mindig sokan vannak, és ha a rendőrség két napon belül nem intézkedik, akkor egy Molotov-koktéllal ő fogja megszüntetni a kifogásolt helyzetet- tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Ibolya Tibor főügyész közleményében azt írta: a férfi nem sokkal később a boltnál is megjelent és alkoholos filccel becsmérlő mondatokat írt a falára.

A rendőrök még aznap elfogták a férfit, aki ellen most a főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette és rongálás vétsége miatt emelt vádat.

Az ügyészség indítványozta, hogy a letartóztatásban levő férfit a bíróság ítélje börtönbüntetésre, és rendelje el két korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását.

Akkor is bűncselekmény valósul meg, ha valaki csak színleli, hogy terrorcselekményt akar elkövetni - hívta fel a figyelmet a főügyész. Ez a bűncselekmény kiemelkedő példa arra, hogy a kimondott szónak mekkora súlya lehet - fogalmazott a közleményben.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!