2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Rétvári: Több mint kétmilliárd forintból megújult a váci ferences kolostor

Több mint kétmilliárd forintból megújult a váci ferences kolostor, amelyben megkezdi működését a Piarista Kilátó Központ - mondta kedden Vácon az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára. Az egyházi intézmény célja a sajátos nevelési igényű, illetve a fogyatékossággal élő fiatalok pályaorientációjának és elhelyezkedésének támogatása.

  • Rétvári: Több mint kétmilliárd forintból megújult a váci ferences kolostor

Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ átadóünnepségén arról beszélt, hogy az intézmény nemcsak a Duna-parthoz közeli elhelyezkedése miatt hallgat a kilátó elnevezésre, hanem azért is, mert új kilátásokat nyújt az elhelyezkedni vágyóknak. Hozzátette, a központ sokat fog segíteni azoknak, akik eddig nem tudták, hogyan fogják magukat vagy családjukat eltartani.

Magyarország mind a 10 millió lakosának az otthona, attól függetlenül, hogy ki milyen családba születik és ki milyen szellemi vagy fizikai képességekkel rendelkezik - hangoztatta az államtitkár.

Arról beszélt, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására egyre több kedvezményt lehet igénybe venni, és ennek is köszönhető, hogy foglalkoztatottsági arányuk 18 százalékról 43 százalékra emelkedett az elmúlt években.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a piaristák évszázadok óta a tudás korszerű átadásának szolgálatában állnak, és ez a hagyomány a váci intézménnyel most tovább gazdagodik. Elmondta, az itt végzett áldozatos munka arra irányul, hogy "az ember kezébe kenyér kerüljön, azaz olyan munkához jusson, amely versenyképes, és amelynek a révén a családját is becsülettel el tudja tartani". Aki munkát ad az emberek kezébe, az szinte mindent megad - fűzte hozzá.

Úgy vélte, a több, mint kétmilliárd forintos állami támogatás nagyszerű befektetés, mert reményt és jövőt ad a fiataloknak.

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára azt mondta, a Piarista Kilátó Központ legfontosabb küldetése, hogy származásra és anyagi lehetőségekre tekintet nélkül segítsen kihozni a fiatalokból a maximumot. Utalt arra, hogy a piarista rend alapítója, Kalazanci Szent József a szegény gyermekek tanításának szentelte életét.

Az államtitkár azt is hangoztatta, hogy a kormány erőforrásként tekint a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékossággal élő fiatalokra.

Az intézmény honlapján egyebek mellett az olvasható, hogy a Kilátó Központ a ferences és a piarista rend közötti együttműködés eredményeként, az épület teljes körű felújítása után kezdi meg működését. Az épület akadálymentesített, a kényelmes aulából nyíló több kisebb helyiségben zajlanak majd a személyes konzultációk és foglalkozások, míg a nagyobb helyiségek csoport-foglalkozásoknak és egyéb programoknak adnak helyet - írták.

 

MTI /  Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!