2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Rétvári: Karácsony halogatása az oka Budapest rossz járvány elleni védekezésének

Budapest a világ legrosszabbul teljesítő városai közt végzett a járvány elleni védekezésben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte, ennek Karácsony Gergely főpolgármester veszélyhelyzet alatti és azóta is tapasztalható, idősotthonokkal kapcsolatos késlekedése az oka. Az államtitkár hozzátette, ezért fontos a nemzeti konzultáció, amelynek a harmadik kérdése az idősotthonok járványügyi védelmének megerősítéséről kéri ki az emberek véleményét.

  • Rétvári: Karácsony halogatása az oka Budapest rossz járvány elleni védekezésének

A kormánypártoknak fontos az emberek véleménye, mivel a 2020-as évet a koronavírus-járvány határozza meg, e téma köré építették fel az újabb nemzeti konzultáció kérdéseit is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence kiemelte: Magyarország összességében jól és eredményesen védekezett a járvány ellen, hiszen időben meghozta a korlátozó intézkedéseket. Ezzel kapcsolatban elmondta, az egymillió lakosra vetített elhunytak számában a magyarországi adat jobb, mint a török, a finn, a román vagy az osztrák.

Ugyanakkor az is látható, hogy ha egy főváros, mint például Budapest, nem hoz meg időben bizonyos intézkedéseket, késlekedik, kerüli a problémás helyzeteket, akkor annak súlyos következményei vannak. Budapesten a százezer lakosra jutó fertőzések aránya két és félszerese volt az országos átlagnak - emelte ki, hozzátéve, az európai fővárosi rangsorban csupán öt főváros fertőzöttsége volt rosszabb.

Az államtitkár azt mondta, hogy ezek mögött a "szomorú adatok mögött" elsősorban a budapesti idősotthonokban történt fertőzések állnak, amelyek meg nem hozott vagy rossz döntések következményei.

Így lényeges, hogy a járvány egy esetleges második hullámára készülve kikérjék az emberek véleményét az idősotthonokra érvényes járványügyi intézkedések erősítéséről - mondta.

Jelezte, hogy a koronavírusban elhunytak több mint 80 százaléka 65 év feletti volt Magyarországon, és minden negyedik elhunyt idősotthon lakója volt.

Ezért is fontos, hogy fokozott legyen az idősotthonokban élők védelme - hangsúlyozta Rétvári Bence.

Azt mondta, az 55 ezer idősotthoni férőhelyből 3800 fővárosi fenntartásban van, ugyanakkor az elhunytak háromnegyede a fővárosi fenntartásúakból került ki.

Emlékeztetett: a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon számított a legnagyobb járványgócpontnak, ahol végül a katonaság fertőtlenített, és a kormány biztosított 17 100 maszkot és 8400 pár védőkesztyűt.

Rétvári Bence kiemelte: a járvány elleni védekezésben mindenkinek együtt kell működnie, így megvédhető az idősotthonokban és szociális intézményekben lakók egészsége is.

Az államtitkár szerint sok más önkormányzat meg tudta hozni a megfelelő intézkedéseket, azonban a Fővárosi Önkormányzat "inkább a Facebook-on folytatott politikai küzdelmet a védekezés helyett".

Kapcsolódó anyagok:

Rétvári: Karácsonyék tesztbeszerzése a 2010 előtti időket idézi

Széchenyi Tímea: Nincs kapcsolatunk a fővárossal és meg is állt az egész ügyünk

Plusz-mínusz: „Emberéletek száradnak Karácsony Gergelynek a lelkén”

Karácsony Gergelyt mosdatják az ellenzéki pártok

Karácsony graffitijét éjszaka külön műszakban dupla bérért mosták le az FKF emberei

Még több pénzt követel az ellenzék a kormánytól a Lánchíd felújítására

A főpolgármester lassan feléli a Tarlósi örökséget

MTI, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.
Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!